Arany-túra: Pest

Edward király, angol király
   Léptet fakó* lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos* honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire*!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend a merre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh*;

S mind, a miket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
  Kocint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim –
   Elő egy velszi bárd*!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. –

Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,*
Hogy sírva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény –
   Parancsol Eduárd –

Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szűlj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hívatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még –
   No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. –

S Edwárd király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. –

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort*,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.

1857

Jegyzetek

A vers keletkezése feltehetőleg összefüggött Ferenc József 1857-es, második magyarországi látogatásával: ekkor számos üdvözlő vers készült a – törvényesen még meg nem koronázott – uralkodó köszöntésére (ezekről összefoglalólag: Kovács József: Adatok „A walesi bárdok” keletkezéséhez. In: Studia Litteraria Tomus VI. Debrecen, 1968. 97-103.; Czigány Lóránt: „Neved ki diccsel ejtené…”. Személyi kultusz Ferenc József és Rákosi Mátyás korában. In: Uő.: Nézz vissza haraggal! Bp., 1990. 70-98.; vö. még Szilágyi 2001. 91-95.) Tudjuk, hogy Arany is kapott felkérést ilyen vers megírására. A walesi bárdok pontos keletkezési (befejezési) időpontját mindenesetre nem ismerjük, és a mű csak 1862-ben jelent meg. Vö. még Maller Sándor – Neville Masterman: „Ötszáz, bizony, dalolva ment lángsírba welszi bárd”. It 1992. 257-289. különösen: 273-289.

   A tárgytörténetre lásd még Tolnai Vilmos: Arany balladáinak angol-skót forrásaihoz. It 1913. 34-36.; Elek Oszkár: A walesi bárdokról. BpSz 1925. 198. kötet. 52-66. Vö. még Kerényi Ferenc táblázatával: Arany-Kerényi 1993. 96.

   „A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső multját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására.” (Arany jegyzete)

fakó – sárgásszürke lószín.

pártos – lázadó, pártütő.

Sire – Felség (angol).

tereh – itt: teher.

bárd – énekes, énekmondó.

Halomba, mint kereszt – ti. a learatott és kévébe kötött búzát ún. keresztekbe rakva tornyozták fel.

lord-majort – London polgármesterét.