Hanva, 1866.02.23.

Kedves barátom!

      Nagyon sajnálom: hogy szegény nőmmel, fájdalmasan-érdekes leveledet nem közölhetem. Most elöször történik, de nem lehet máskép; a multkor elvetett szavaimra vonatkozó passzusa miatt el kell titkolnom. Azt az iszonyú gondolatot mindennap olvassuk mi egymás szemeiből, de nem szólunk; Ő, tudja hogy én tudom: mit gondol ő; én is tudom, hogy tudja: mit gondolok én; de hallgatunk. Maholnap 10 éve lesz: hogy kedvesünket a földbe tettük,[1] azóta nem beszéltünk róla, nem emlegettük őt, nevét se mondtuk ki soha. Tán elfeledtük? Oh dehogy, dehogy! Te, ki leveledet csak az ő pecsétjével[2] zárod le: értesz minket.

     Tehát így vagyunk kedves barátom!

     Én hónapok óta, a javulás, fordulat s könnyebbűlés legkevesebb jele nélkül szenvedek. Mellem, hátam fáj; lábaim elromlottak; iszonyú szivdobogás és mell-lüktetés gyötör fojtó, fulasztó légzéssel. Hallatlan gyengeséggel pokoli izgatottság párosúl; amaz pihenni, ez mozogni késztet s mindkettő lehetlenné válik a másik miatt. Elsoványodtam, váz vagyok. Ez a kéz, mellyel én nehány év elött egy-egy játék kártyát egyszerre szakasztottam ketté: nagy reszketéssel emeli fel a gyógyszeres kanalat. Olvasni, írni, kártyázni, söt a mások felolvasását hallgatni is képtelen vagyok. Mit gondolsz: én kertészkedem? egy kapavágás a földbe, egy szeg beütése a falba, oly iszonyú izgatottságot, sziv és mell-lüktetést hozna elő: hogy tán öszve kellene rogynom. Aztán hónapok óta nem hagytam el a szobát. Látszik, hogy nem is gyanítjátok: mennyire el vagyok jutva. Nem tudok se éjjel, se nappal hová, mivé lenni. Martalékül [!] vagyok verve a szenvedésnek, magánynak<,> s gyilkoló gondolataimnak.

     Ime jön a tavasz, messze van még, de már közelít, azután a nyár is megérkezik. Ha erőm addig tartana: valami fördőbe kellene mennem; de módom nincs; ez a mult nehány hónap tönkre tett, e mostani jövedelmetlen időben. Egy hang azt mondja: végy fel pénzt vagy add el tenyérnyi vagyonkádat! Az egésség s élet az első! a masik hang azt sugja: ne tedd! Adóssággal nehezítened különben is nyomorult s iszonyú helyzetét a hátramaradónak, vagy hátramaradóknak? Igen, maradóknak: mert ez a szegény leány Irén is, egészen a mi leányunk lett;[3] nincs hová vonúlnia; anyja Rimaszombatban koszt-adással tengeti életét, az az tengetné, ha volna kosztosa. Szeretjük, jó leány, szegény gyenge, beteges nőmön sokat segit.

       Ime kedves barátom! igy vagyok, így vagyunk! minden oldalról inség, lelki s testi nyomor. E hoszszú, iszonyú küzdésben kifáradtam, leverettem; elféleműlt, csügged a remény is bennem. Csak a vég, a vég! ez az én ohajtásom.

     Látod, meg eddig folyvást magammal foglalkoztam, pedig nehéz, fárasztó, betegitő az ilyen kiömlés. Nem azért: mint ha nem érezném teljesen a ti fájdalmatokat is, jó földbe hull ide könyetek.

     A kedves komámasszony csakugyan részletesen irt a gyászos esetről; a részletek szomorúak s meglepők! Mily erős, magasztos lélek egy gyerek-nőben! A vers, ama nagy perczet lesve el:, igen szép, szebb alig lehetne, és igaz, és megrenditő. Kiviszem okosan hogy ezt szegény nöm is olvassa. Istenem, mily szomoru functiója a költö-apának! Bizony kedves barátom igazad van! bármint tele legyünk világi bölcseséggel vagy cynismussal: a nagy, borzasztó pillanatokban, arra, a jobb felé fordul a lélek s a gondolat.

     Sokat beszélünk rólatok: a mit most ábrándjainkról érintesz: régen beszéd tárgya már köztünk. egy-egy titoknoki jelentésedet látva a lapokban, megdöbbenek.  Mit csinálnak szegények? Hogy lesznek már most? Egyikünk egyet, másikunk mást mond. Most már nem mennek le, mert…..De most méginkább lemennek, mert…. sat, sat

     Mily élet és sors! egymásról szenvedéseinknél s nyomorainknál fogva kell s lehet emlékeznünk!  Hová, mivé lett – a kisebbek közül – e folyó évi septemberi találkozás terve? Mily változás azóta? Mily változás lehet akkorra? De elég!

     László fiatokról sohsem írtok. Képzelem neki is mily kin lehet most a száraz tanok studírozása![4]

     Bezárom én is levelemet. Kifáradtam megirásában. Lelkem  tele gyűlt nehéz fájdalommal. Mikor és hogyan lesz ennek vége?

     Isten áldjon meg benneteket kedves, szerencsétlen barátaim. Szivemből ölellek mindnyájatokat

 Hanva, febr 23. 1866.

                                                                                                                          igaz híved

                                                                                                                               Miska

_____________________________
[1] Tompa fiát, Gézát
[2] Juliska pecsétjével
[3] Tompáné unokahúga, Lévay Irén
[4] Arany László jogot tanult