Arany-túra: Buda

                            „Fohászkodik mostan

                     sok gyakor sirással

                            Asszonyfeleséged

                     az két szép fiával –”

                                                   Tinódi

Izabella királyné* Budában

Azt se tudja, hova lesz buvában:

Két ellenség két felől szorítja,

Szívét a gond száz felől borítja.

Összegyüjti budai tanácsot:

„Jó emberek, adjatok tanácsot:

Boldogasszony temploma* keresztjén

Török zászló lengjen, vagy keresztyén?”

Szól a biró nagy Isten szavával

Tizenharmad szék-ülő magával:

„Mire a nap még egyszer kisütne,

Német zászló lesz oda felütve.”

Titkos éjjel a kaput kinyitják,

Magyar urak ezt nem is gyanitják:

Török Bálint, György barát*, vezérek!

Kár alunni mostan a vezérnek.

Nem aluszik a barát, felébredt;

Török Bálint ruhát sem cserélhet:

Az ellenség, ki nyakra, ki főre,

Takarodik a várból előle.

Jár a barát postája, követje,

Szolimánhoz* titkos üzenetje; –

Maga Bálint csak morog; csak ümget*:

„Ez is elád maholnap bennünket!”

Sárga lovát nyergelik atlaszra*,

Úgy robog a budai piacra,

Nagy sokaság közibe úgy léptet:

„Halljátok ezt ti budai népek!”

„Áruló az, áruló a neve,

Verje meg a magyarok Istene,

Aki Budát – gyilkolom a fattya! –

Kettő közül egynek is feladja.”

– „Áruló az, áruló a neve,

Verje meg a magyarok Istene,

Aki Budát közülünk feladja,

Török Bálint szavát nem fogadja.”

Érkezik a vad pogány, sereggel:

György, a barát, összesúg ezekkel;

Maga Bálint, ha szivből, ha szinre,

A basának dolgozott kezére.

„Két ellenség a Duna-két-parton:

Kevés annak az én egy jó kardom:

Egyiket a másikkal – hiába!

Ahogy lehet” – gondolja magába.

Hétfő napon hajnalhasadáskor,

Veresebb az ég alja, mint másszor;

Hajnal előtt a Szentgyörgy terére

Vágtatott a magyarok vezére.

Ágaskodik jó lova magasra,

Kukorékol a csaták kakassa;

Hej! mit akar a Bálint ma reggel

Török-magyar egyesűlt sereggel?

Amit akar meg is teljesíti,

Hajnali szél zászlaját röpíti,

Maga pedig kardját emelinti

Török Bálint, jó vitéz, Enyingi.

Széles a víz a Duna árkában:

Ne menj neki, bolond cseh, vaktában!

Nekimenne, ha partja se volna,

Vize helyen pokol tüze folyna.

Fut a vezér* maga is, vesztébe,

Beletört a gyalázat szivébe:

Szegény öreg! hogy ki nem huzhatta,

Futásában elvérzik miatta.

Török Bálint, jó vitéz, Enyingi!

Vitézséged ne mutasd nagyon ki,

Mert a pogány bizony megigenli*,

Gonosz barát ellened ingerli.

Gonosz barát hitszegő tanácsa

Azt a vermet csak ássa, csak ássa,

Ki miatt lesz Budavár bukása,

Török Bálint hálóba jutása.

Győzedelmes ütközet elmulván,

Izeni a Szolimán nagy szultán:

„Fiam Bálint, magyarok vezére,

Jöszte hozzám ebédre, ma délre.

Jöszte hozzám az ország nagyával,

Izabella királyné fiával:

Atyja után én vagyok az atyja,

Árvaságát meg sem is siratja.”

Gondolkozik a Bálint magában:

Nem lesz-e jobb maradni Budában?

Mintha sugná, valami azt mondja:

Ne menj, Bálint, a török táborba!

Király-asszony ellenben azt mondja:

„Török Bálint, te segíts bajomba:

Gyermekemet nem adom barátnak,

Szivében nincs érzelme apáknak.

Neked adom, hűséges jobbágyom!

Neked is van két fiad Torbágyon:

Mintha egyik volna most öledbe’,

Viseld gondját, úgy adom kezedbe.” –

Hosszas ebéd a török szultáné,

Hátra van még a fekete kávé;

Török Bálint tétova tekintget:

„Körülfogott a jancsár bennünket!”

„Nézz ki fiam, gyenge kis apródom!

Látsz-e nagy port a budai úton?”

– „A szombati kapuja* kitárva,

Ott megyen a sok török Budára.”

„Nézz ki megint, édes kis apródom:

Jaj Istenem, be szörnyen aggódom.”

- „Izabella királynét csalárdul

Költöztetik kifelé a várbul.”

„Harmadszor is nézz ki még apródom;

Oh! hogy erről tenni már nincs módom...”

– „Boldogasszony tornya tetejében

Félhold ragyog a kereszt helyében.”

Jő parancsa Szolimán szultánnak,

Parancsolja Verbőczi Istvánnak*:

„Te fogsz lenni az ország birója;

Török Bálint itt marad egy szóra.”

Parancsolja azután barátnak:

„A csecsemőt vidd el az anyjának,

Te fogsz lenni ország kormányzója;

Török Bálint itt marad egy szóra.” –

”Hej! az a szó több-e mint egy másik?

Minek jöttem én azért Mohácsig!”

„Fiam Bálint, érjük el Eszéket:

Becsülettel hazaküldlek téged.”

„Hej! az a szó hosszu már egy hétig;

Hosszu nekem Budától Eszékig.”

„Fiam Bálint, ne tüzelj, várd sorra:

Hadd megyünk le, ne tovább, Nándorra.”

„Nagy Szolimán! nagy a te hatalmad,

Nándor* alól most tovább lecsalhat...”

- „Kutya voltál, az maradsz, de vason:

Láncot neki, hogy ne haraphasson!” –

Várja szegényt - beh mihaszna várja! –

Odahaza a szép két kis árva:

Minden reggel kimegy az utcára,

Édes atyját de mihaszna várja.

Várja szegényt szerelmes szép nője:

Ki-kiáll a magas könyöklőre;

Fehér képét ereszti karjára,

Úgy zokog, hogy mégse jön a párja.

Héttoronynak* egy sötét zugában

Török Bálint üldögél magában;

Ifju korát a vénség megszánja,

Megérleli s a halál levágja. –

1853

Jegyzetek

A mottó Tinódi Sebestyén Príni Péternek, Majlát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról című históriás énekéből származik. Arany forrása részben Tinódi, főképpen azonban Verancsics Antal latin nyelvű történeti munkája (vö. Zlinszky 1900. 145-157.).
Török Bálint, magyar főnemes, előbb I. Ferdinánd, majd Szapolyai János híve; 1540-ben negyedmagával a csecsemő János Zsigmond gyámja és kormányzó.

Izabella királyné – (1519-1559), Jagello Zsigmond lengyel király lánya, 1539-1540-ben Szapolyai János király felesége. Férje halála után (negyedmagával) fia egyik gyámja és kormányzó.

Boldogasszony temploma – a későbbi Mátyás-templom.

György barát – Fráter György, azaz Martinuzzi György (1484 körül-1551); pálos szerzetes, 1534-ben váradi püspök. 1540-től János Zsigmond gyámja, 1541-től Erdély helytartója, 1551-ben esztergomi érsek és bíboros. Zsoldosok gyilkolták meg. Bővebben lásd Barta Gábor: Vajon kié az ország? Helikon, Bp., 1988.

Szolimánhoz – II. Szolimán (1495-1566) 1520-tól török szultán.

ümget – hümmöget, morog.

nyergelik atlaszra – a nyereg alá atlasz kendőt terítenek.

a vezér – Wilhelm Roggendorf, aki sikertelenül próbálta meg elfoglalni Budát; a csata közben szerzett sebébe menekülés közben, 1541-ben halt bele.

megigenli – megsokallja.

szombati kapuja – a Bécsi-kapu.

Verbőczi Istvánnak – (1458-1541) országbírói ítélőmester, személynök, nádor, majd Szapolyai János kancellárja; 1541-ben nevezték ki a budai pasa mellé a városban élő magyarok főbírójának.

Nándor – Nándorfehérvár, azaz Belgrád.

Héttoronynak – Konstantinápoly börtönnek használt vára.