Harmadik ének

34

"Nagy pajkos ez a lyány; veszedelmet érez:

Ugyan anyám, mért is nem adod már férjhez?

Vagy nem akad néki az egész Sárréten,

Ki legalább egyszer megverje egy héten?..."

   Anikó bátyjára hamisan pillantott,

Felkapta az ágyról a pihenő lantot,

Busa szemöldökét ráncolva keményen,

Tiszta erős hangja így csendüle mélyen:

1

A mi lyányunk nem eladó,
Büszke, dacos, válogató;
   Jobbra balra pillogató,
   De a szíve színmutató;
      Nem eladó

.

2

Szeme nyájas, szava édes,
Maga tetszős, bár negédes*:
   Rád tekinthet, mosolyoghat:
   De azért, hogy tőrbe foghatd,
      Nagyon kétes.

3

Hej! pünkösdi kis királyné:
Rózsa vagy-e? tulipán-é?
   Rózsa vagyok, szúró tüske,
   Tulipán-szív nincs oly büszke,
      Mint a lyányé:

4

Jár utána gazdag, fösvény:
Nagy szerencse! fele köszvény,
   Jár szegényes, az nem kényes:
   Majd megeszi, olyan – éhes:
      Ott az ösvény!

5

A deák ül könyve mellett,
Úgy bötűzi a szerelmet;
   Lám az apród, ha nem űl is,
   Százat szeret könyv ne'kűl* is:
      Odább kelhet!

6

Özvegy ember csak hitvány bor',
Ecet az, mi azután forr;
   Minden zugban síró gyermek:
   Dajkát keress, ne szerelmet,
      Szegény jámbor.

7

Hát te páncél? párduc mente?
Van-e benned jó levente?
   Jaj, ha volna, beh szeretném!
   Ezer közt is szemen-szedném;
      Ha lehetne.

8

Egy van ilyen, az egyetlen,
Messzi tőlem, bár mellettem:
   Könnyü nézni, megölelni,
   De szeretni, párját lelni
      Lehetetlen!

1863-1879

Jegyzetek

negédes – büszke

ne'kűl – nélkül