Nyolcadik ének

62

Mikor aztán bent, a nápolyi határban
Volt az elő-dandár, hol Akvila-vár van,
Kiterűlt a zászló nagy fekete szárnya,
Endre halott képe vagyon írva rája.
   S benyomult a dandár hadi gyors léptekkel,
Buzdítja haragját amaz új énekkel
(Hozzá dobog a láb, csörög a fegyverzet),
Melyet egy hegedős ilyeténkép szerzett:

63

"Mit kötögetsz? mit fonsz selyem-arany szállal
Én szép feleségem, Johanna királyné?"
"Neked, uram, látod, hímezék palástot
Koronázó napra: zsinórt verek arra."
   Mosolyog az asszony, de csak szeme, szája.  –
"Endre fiam, félek: gonosz itt a lélek."
Gyanús szeretet az, sohase' visz jóra:
Nápolyba, vitézek! boszúra, boszúra!

64

"Fiam édes, Endrém! nincs e dolog rendén:
Jer vissza hazádba, szép Magyarországba."
"Nem, anyám: meghalnék, szívem kiszakadna;
Szeret is Johanna mint a maga lelkét:
   Hímezte palástom selyem-arany szállal,
Rá mentekötőt is gyenge tíz ujjával."
Hímes szeretet az, sohase' visz jóra:
Nápolyba, magyarok! boszúra, boszúra!

65

Búcsút veve anyja, Erzsébet királyné:
"Ime, az ujjodra köves arany gyűrű;
Felvonom azt mindjár': s méreg, acél nem jár
Ősz remete adta, pápa megáldotta.” –
 – "Lakol is hát nékem, asszony-feleségem,
Mind, ki az udvarnál gonosz ellenségem!"
Bolond bátorság az, sohase' visz jóra:
Nápolyba, vitézek, boszúra; boszúra!

 66

Kulcsos Averszához, daliás nagy garral*,
Az egész udvarral, megy Endre vadászni.
Fogadá ott sokszor éjjeli szállásra,
Lakoma-, hálásra, egy régi kolostor.
   "Édes uram, most is ott legyen a háló."
Veti azt Endrének a sok lesben álló.
Rettenetes éj ez, sose' virrad jóra:
Nápolyba, magyarok! boszúra, boszúra!

67

Meghitt kamarása szólítja ki Endrét
Éjjeli órában, felesége mellől;
Nosza csak rátámad kivűl a zsivány had,
Megfojtani kézzel, máskép sose' vész el.
   Lehányja magáról gyilkosait karja,
S hogy nyitni akarja, nem nyílik az alvó.
Árúló szeretet sohase' visz jóra:
Nápolyba, vitézek! boszúra, boszúra!

68

Másnap egész udvar régi kolostorbul
Vígan haza fordul palotás Nápolyba;
Szép Endre királyfit holtan, temetetlen
Leli majd a kertben aki elébb rányit:
   Szorítva nyakára egy drága zsinór van
Zöld selyem fonálból, fényes arany szálból.
Gyilkos szeretet volt, búra vive, búra:
Nápolyba, magyarok! vérbeli boszúra! -

1863-1879

Jegyzetek

nagy garral – merészen; nagy hanggal