Oh! ne nézz rám oly sötéten

Pályatársa életemnek,

Mint midőn az őszi-felleg

Húzza árnyékát a réten;

Nézz szelíden, nézz mosolygva:

Férfié az élet gondja.

Bárha csügged hív barátod,

Nincs enyelgő tréfa nyelvén,

S a kemény sors vésze kelvén

Arcom elborulni látod:

A te szíved ez ne nyomja:

Férfié az élet gondja.

Dörgve hull a nagy zuhatag,

Szirthez illik rémes árnyék;

De szelíd a rónatájék,

Zengve lejt a völgyi patak,

Mely a zöld virányt befolyja:

Férfié az élet gondja.

Hát ne nézz rám oly sötéten;

Zúgjanak bár künn a vészek,

Csak ez a kis enyhe fészek

Ez maradjon mindig épen:

Szívem a bajt könnyen hordja:

Férfié az élet gondja.

1852