A lantot, a lantot

Szorítsd kebeledhez

   Ha jő a halál;

Ujjod valamíg azt

Pengetheti: vígaszt

   Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor

Ereidben nem forr:

   Ne tedd le azért;

Hát nincs örömed, hát

Nincs bánat, amit rád

   Balsors keze mért?...

Hisz’ szép ez az élet

Fogytig, ha kíméled

   Azt, ami maradt;

Csak az ősz fordultán,

Leveleid hulltán

   Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe’ reményid, –

S egeden felényit

   Sincs már fel a nap:

Ami derüs, élvezd,

Boruját meg széleszd:

   Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak

Ereje meglankadt:

   Csak hangköre más;

Ezzel ha elégszel,

Még várhat elégszer

   Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban –

És érzelem, az van,

   Míg dobban a szív;

S új eszme ha pezsdűl;

Ne vonakodj restűl

   Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?

Te mondd, ahogy isten

   Adta mondanod,

Bár puszta kopáron

– Mint tücsöké nyáron –

   Vész is ki dalod.

 1877.07.24.