Magyar Misi ám a legény egyszer a talpán,
Kivált mikor a bajuszát felpödri nyalkán,
Félreüti darutollas túri süvegét,
Majd megbolondul utána a fehércseléd.

Minden ujján sárga gyürü Magyar Misinek,
Minden ujján egy szerető, mégsem unja meg;
Ha megúnja, cserbe hagyja őket a hamis:
„Válassz babám, nálam immár szebbet-jobbat is.”

Ha megcsalja Magyar Misit hű szeretője,
Nem bolond, hogy érte magát a vízbe ölje:
„Verje meg a három isten” csak ezt kivánja,
Káromkodik nagy bujában egyet utána.

Betekint a Dübögőbe, kérni egy italt,
Van neki ott embersége, mig pénzébe’ tart;
De ha elfogy a hitele, parancsolni kezd,
Töri magát Icig zsidó, ha ő ráijeszt.

Köti borát fűre-fára, kell vagy nem neki,
Még az utcán elmenőre is köszöngeti;
De jaj annak, a ki osztán abból nem iszik!                                        
Szerencse, ha lepedőben haza nem viszik.

„Ki a legény a csárdában!” Misi felkiált,
Szereti ő mutogatni erejét s magát;
Máskülönben áldott ember, a légynek se vét,                      
De ne próbáld kisebbítni a becsületét.   

Egy az, amit szíve érez s a mit szája mond:                         

Rászedi őt, megcsalja őt akármi bolond;
Agyon ütne, ha elvennél tőle egy kovát:
De egy szóért odaadja legszebbik lovát.

Esze is van neki annyi mint akárkinek,
Tanulhatott volna ő, de gondolá: minek?
„Nem lehet pap minden ember” – igy okoskodék,
„Annyi a tudós közöttünk, hogy fele se kék*.”             

Világlátni, tapasztalni, messze nem megyen,
Legfölebb a vásárokra, hogy tinót vegyen;
Mert van elég apai juss, hogy megéljen ő:
Három vékás földje után – a közlegelő.

Mint sebes tűz, a kezében munka úgy halad,                       
De henyélni jobb szeret ám barna hűs alatt;
Nem is azért dolgozik ő, hogy talán szeret:
Csak azér’, hogy ne bántsa a lelkiösmeret.

Katonának, háborúba menni vágya nincs,
De ha egyszer belekapott, bizony párja sincs;
„Hadnagy uram!” igy kiált fel magyar-miskásan:
„Vágjuk le mind s menjünk haza, kérem alássan.”

Egy szó mint száz, derék fiú a Magyar Misi,
Csak az a kár, hogy maga is ezt nagyon hiszi;
Bölcsesége sem hiányzik, mert nagyon tud ám
Néha-néha bölcselkedni… kivált kár után.

1852

Jegyzetek

kék – kell