Büszke, harcos, kalandor nép

Volt a magyar nemzet,

Kétélű kard, mely ha moccant,

Jobbra-balra sebzett;

S jobbra-balra, merre fordult

A fegyvernek éle,

Puszta lett a népes ország

És üvöltött rajta végig

Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá

Járt a rúd legjobban,

Megfélemlék, megbusúla,

Cselt szövött titokban;

Nem birván az oroszlánnal,

Annak vermet ása,

Takarónak a veremre,

Mint egyéb gazságra, jó lesz

Krisztus szent vallása.

„Ázsiának sáska-féle

Kóborló pogánya,

Isten a te lelkedet bár

Mind pokolra hányja!

Ne legyen az idvességben

Soha semmi részed.

Lelked üdvösségeért nem,

De saját bőrünk javáért

Megtéritünk téged.”

Így beszélt a német papság

És a pénzbe markolt,

(A papok nagytorku zsákja

Már akkor is megvolt);

Bor, tulok lett a dulásig,

A pénzt nem kimélte,

Tudta, nem vész kárba semmi,

Húzni fogja firól-fira

Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,

Keresztyén tivornya.

Hirdeti az istenígét

Papok bora, bornya.

Kocsma lett az istenháza,

Melyben ittak-ettek, –

S egy-két szentnek a nevét ha

Elgagyogták részeg fővel,

Mindent megfizettek.

Kiváltképen egy pap, neve

Iván, azaz János,

Többi közt legjobban értett

Ehhez a munkához.

Udvarán örökké tombolt

A lakzi, kaláka,

Hét mérföldre érzett a szag

S úgy hítták ezt a vidéket:

János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj

Minden naplopónak,

Kasza-kapa-kerülőnek,

Éhen kóborlónak;

Kujtorgó ebek lakoztak

A jó sült szagával,

Kujtorgó magyar nép dőzsölt

– Ha tudott keresztet hányni –

Jánossal magával.

Sült ökör hevert szanaszét

János udvarában,

Két szarván boros csobányok*,

Kés az oldalában.

Akinek tetszett, odament,

Az ökörből vágott,

S jót ivott rá a csobányból,

Nem is könnyen hagyta aztán

Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre

A népség között el,

Aki nem jött a szagára,

A hirére jött el,

Nem, hogy jól lakjék, hanem csak

Hogy valamit lásson, –

S addig nézte, addig nézte,

Hogy maga is megkivánta,

Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,

Azt be is bocsáták,

Pogány fővel el nem hagyta

Többé a kalákát:

Megtaníták kulacs-szónál

A Krisztus hitére...

Vagy nem is a hitre, hanem

A vallást elundokító

Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek

(Elmondom a nagyját):

Hogy minden termék tizedét

A papoknak adják,

Bort és búzát és baromfit,

Földeket is mellé

S faluszámra jobbágy-népet,

Aki a kövér pusztákat

Ingyen megmívelné.

Másik ága volt a hitnek,

Hogy: ne kapj a kincsen,

Mennyországban a gazdagnak

Semmi helye nincsen.

Ne rabold el a némettől,

Ami neki termett,

Sőt ha ingedet lehúzza,

Azt se bánd, mert Isten úgy ad

Lelkednek kegyelmet.

Harmadik volt: országodat

Pap kezére bízzad,

Ő ráér tanácsot adni,

Míg más ember izzad.

Ő mindent végez helyetted,

Kell-e több jó annál?

Bízd rá, ami gondba jőne;

Csak a pásztor legyen ébren,

Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:

Házasodjál össze,

Gyenge a magyar, ha minden

Nemzet nincsen közte;

Hozz lakót, minél többfélét,

Ültesd a nyakadra,

S béketüréssel fogadjad,

Ha tulajdon eszterhéjad*

Alól kizaklatna.

Ötödik... mit én tudom mi?

Az is ilyenféle

Rágalom s káromkodás a

Megváltó nevére,

Melyeken a jó magyarság

Gyönyörűen épült:

Idegen kalandoroktól

Ki hagyá magát pusztítni

Csaknem mindenébül.

Legott a királyi székre

Német ember hágott,

Aki fogta, másnak adta

Titkon az országot.

S amiatt, hogy másnak adta

S a magyart megrontá,

Iszonyú belháborúban

Magyar a magyarnak vérét

Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt

János pap országa.

Sült galamb, borral folyó ér

És ingyen-kaláka;

Melyekért a jó magyar nép

Mindenét od’adta,

S tett olyat részeg fejével

Hogy, mikor kijózanodott,

Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen

Hizlalóba vágynak:

Lomhán a gyomornak élni

És élni az ágynak;

Kik előtt, a hashoz mérve,

A haza sem drága,

S midőn ez küzdésre készti,

Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el

János pap országa.

1848

Jegyzetek

János pap mitikus indiai királysága az Eldorádó-képzetek egyik nagy hagyományú, középkori eredetű toposza; erről bővebben lásd Turóczi-Trostler József: János pap országa. In: Turóczi-Trostler 1961. I. kötet 217-264. Vö. még a régebbi szakirodalomból: Dobóczki Pál: János pap országa. MNy 1912. 37-38.

csobányok – fából készült ivóedények.

eszterhéjad – ereszed.