A világ egy kopott szekér,

Haladna, de nem messze ér;

Itt is törik, ott is szakad:

Sose féljünk, hogy elragad.

A világ egy régi mente,

Moly, penész, por összeette,

Folt sem állja, foldani kár:

Cérna után szakad mindjár’.

A világ egy tói malom,

Néha tenger vize vagyon,

Néha csepp sincs, úgy kiszárad;

Amint kéne, sosem járhat.

A világ egy vén muzsikás,

Nem tud ő már kezdeni mást;

Minden hangból húz csak felet,

Mindennap egy nótát feled.

A világ egy rozzant csárda,

Rossz menedék télbe’, nyárba’;

Télbe’ fázol, nyárban ázol:

Mégis benne éjszakázol.

Részeg ember ez a világ:

Ötször, hatszor egy nyomba hág;

Kész ugorni hegyen völgyön

S felbukik a síma földön.

1852