[1855.] Hanva, Szentmihálynap estéjén, az az

hogy holnap lesz Mihály napja. [szept. 28.].

Édes Jánoskám!

     Nagyon vártuk leveledet s midőn megjött igen örűltünk, látván, hogy fris egésségben hazajutottatok; igy legalább tán máskor is kiveszitek valahogy magatokat! Mióta elmentetek üresek vagyunk egészen, kívül, belől; házunk és szivünk; s nekem ugy tetszik: hogy ha most itt volnátok, ollyan nyájas, kedélyes fiú tudnék lenni, soha sem haragunnám, s annyit tudnék beszélni hogy még! Igazán barátom! különös összeszokó állat az ember! Még Géza is erősen keres benneteket, Julcsát, Aranybácsit, sőt Laczit kottára teszi egészen, kiábálván a tornáczban, illyen formán: A˗l˗la ˗ci!

     Péter, (a kocsis, nem a másik) nem mondott semmit mikor haza ért, a honnan azt okoskodom ki: hogy igen jól volt dolga. A másik Péter tennap igen megharagudott, (nem én rám, én rám nem haragudott meg); négy ökör ugyan is a mi udvarunkban a nyers lóherétől felfuvalkodott s kettő belőle meg is döglött; ezért megtámadta a Lágy Időt (ad normam: Vas Gereben[1]) ki azt mondta: hogy neki ne beszéljen, mert neki nem parancsol; ekkor Péter ur tele köpte a szemét; amaz pedig azt mondta hogy letaszitja a sánta angyalát a parton; ekkor Péter fellökte s a gyomrára térdelt. ˗ Ma pedig rám haragudott meg; ez ugy történt, hogy én a jó arany időn a kertben olvasgattam, ő pedig nagy mosolyogva, egy hosszu csibukkal (annak a szárát is tőlem kérte el ad usum[2]) bejött a kertbe s szörnyen dicsekedett hogy ő millyen jó dohányt szí; s nagyobb bizonyság okáért, mellém ülvén, rám bocsátgatta a füstöt; én arra azt mondtam, felkelvén mellőle, hogy én ebben semmi különös örömet nem találok, sőt ohajtanám hogy kiméljen meg tőle! ő megharagudott s elment mondván: nem akartalak megsérteni! pedig akart, mert tudja hogy roszúl esik nem-pipás embernek az illyen tréfa, még is boszantott. Igen igen Jánoskám! a volt az utolsó pipadohány, mellyet Kazán a zacskódból töltöttem, azóta füst nem volt a szájamban. ˗ De szentséges isten! minek beszélek én ennyit illy semmiségektől? hát azért mert azt mondtad, hogy te abban gyönyörködnél; gyönyörködjél tehát! Emi Gézával elmentek Runyába[3] gyalog a szép időn, magam vagyok itthon egyedül, meg a káplán a ki igen tisztel benneteket! Hogy’ nem vagytok itt ember! beh nagyot innánk az egésségemre!

     No csakhogy az isten haza vezérelt benneteket! a feleségem mindig azon tépelődött hogy vasárnap ½ 12-re érvén haza, mit ettetek? s ezt nem tréfából irom; még vasárnap délben (ekkor még csak gyanitottuk hogy tán már otthon vagytok) igen kinálgatott holmivel. Igazán! nagyon szeret ez az asszony titeket; én is szeretlek, csak hogy én goromba vagyok, elrontom a mit csinálok! de azért lelkeim nem ugy van az, az én szivemben! csak rosz szokás ez a harag! Már most János úr! a) kiadja-e Szilágyi Sándor a verset a mi nála van a Naptárban, mert kiadom én! b) megkeriti-e a füzetet vagy te iratod le? c) Mentovics, vagy Tomori küldi-e a példányokat??! Felelj s légy boldog a te kedveseiddel együtt, ohajtjuk szivünkből szerető barátaitok mindnyájan

Mihály, Emi, Géza sat.

u.i. kedves komám asszony! a tarhonya igen jó; azóta csak négyszer haragudtam; ugye nem sok?

___________________________________

[1] Vas Gereben A régi jó idők c. műve; ad normam: mintája szerint
[2] használatra
[3] Tompáné és Géza fiuk elmentek a Runya nevű faluba