Gyulai Pál Arany Jánosnak(1858)
Pest, 1858.04.09.
Kedves barátom!
Régóta hallgatok s egészen elhanyagoltalak. Bocsáss meg; négy hónapja, hogy nem vagyok a magamé s a belküzdelmek egész éveit éltem át. Szerettem egy lyányt tiz év óta elfojtott érzéseim hevével s a lyány viszont szeretett. Éreztem, hogy fordulóponton állok. Mindennemü kételyen átmentem, mindent meggondoltam s Husvét elsö napján megkértem a lyányt. Neve Szendrey Mari, az egykori Petöfiné testvére. A mennyivel roszabb költö vagyok Petöfinél, az atya[1] annyival engedékenyebb volt irántam. Jól fogadott s nem tön ellenvetést. Elfogadtam a tanárságot, ausgustusban [!] megyek Erdélybe és septemberben esküszöm.
Sokat mondhatsz e lépésre; mint mondanak mások. Szegénysegem, csekély kilátásom a jövöre és Petöfiné példája talán elég ok lett volna arra, hogy visszariadjak. Én a ki megtanultam a lemondást, talán e szenvedélyt is le tudtam volna gyözni, s tán le is győzöm, ha legdémonibb ketélyek [!] után is meg nem győzödöm, hogy e lyány épen hozzám való. Bár hogy fordultak volna a dolgok, ez lett volna utolsó illusiom a szerelemben. Meguntam ez üres hiu életet, melyet Pesten kelle élnem. Eléggé megvénültem, hogy behuzzam vitorlaimat s egy szük körre szoritkozzam. Talán az irodalmi pályán annyi sem lesz belölem, mennyi máskép lehettem volna, de a csendes házi élet föléri azt a csekély dicsöséget, melyre a legjobb esetben is számolhaték. Talán sokat nagyon sokat kell szenvednem családomért, de valamiért szenvedni mindig jobb, mint tevéketlenségben s képzelt fájdalmakban fölemésztödni. Bizom a gond[v]iselésbe és magamba s mindenre el vagyok készülve.
Az ég áldjon édes János, köszöntöm kedves nödet, Julcsát, Laczit. Könyveidet magam viszem ki Pünkösdre valamint nöd gyürüjét is. Bocsássatok meg. Szabót, Szilágyit[2] szintén üdvözlöm.
barátod
Gyulai Pál
___________________________
[1] Szendrey Ignác
[2] Arany tanártársait: Szabó Károlyt és Szilágyi Istvánt