Buda-Pest, 1877.10.20.  

Kedves barátom!

   Szóval többször kértelek, hogy adj egy pár költeményt a Szemlének[1] ujabb költeményeid közül. Mindig kitérőn feleltél vagy épen elutasitottál. Most levélben ismétlem kérésemet; irásban van bátorságom azt is elmondani, a mit szóval átaltam.

    Bizonyára gyöngédtelenség volna olyasmit kérnem tőled, a mi talán kellemetlenséget hozhatna reád. Költeményeid között olyanok is vannak, a melyeknél jobbat legvirágzóbb korodban sem irtál. Miért ezeket is fiokodba rejtened? Ha kiadásuk magadnak nem okoz örömöt, nincs-e elég tisztelőd, barátod, a kiknek örömöt okoznál, sőt meg vagyok győződve, hogy az egész nemzet örvendene, a mely tőled már nem remélt ujabb költeményt olvashatni.

    Bocsásd meg, ha szerénytelenkedni merek. Nagyon jól esnék nekem, hogy ha másért nem, értem tennéd meg azt, a mitől annyira tartozkodol. Hiszen én is irtam egyszer érted egy beszélyt, bizony nem jó kedvemböl s azóta sem irtam ujabbat. Tudom, hogy az én beszélyem nem ér annyit, mint a te költeményed de, kedves barátom, mindig tiszteltelek, szerettelek, s az ajándék vagy áldozatnak becset mindig szivünk kölcsönöz.  Kérésem teljesitésével megjutalmaznád hű ragaszkodásomat, büszkévé tennél, mert érzeném, hogy ezt értem tetted.

    A mi a tiszteletdijt illeti, örömest ajánlok fel neked öt költeményért 250 forintot. Többet is adnék, de nem telik.

    Az ég áldjon János! Ha megtagadod kérésemet, nem veszem rosz neven, ha teljesited, nagy örömet fogsz nekem okozni.

                                                                                                                      hü barátod

                                                                                                                      Gyulai Pál

___________________________

[1] A Gyulai által szerkesztett Budapesti Szemlének, ahol 1878 és 1881 között Arany János 7 költeménye jelent meg.