Szalonta, 1857.07.04.

 Kedves bátyám!

     Annyi igaz, hogy mi jelenleg az öregekkel együtt lakunk;[1] az is igaz, hogy e szerint valami bő és kényelmes szállásunk nincs. De -- a mint, ha jól emlékezem, valamelyik levelemben irtam volt -- ez mégis elegendő arra, hogy bátyámékat, ha nagyon sok kényelmet nem kivánnak, kellő szivességgel lássuk. Nekem, saját személyemre itt jelenleg is több kényelmem van, mint a Balog Mihály-féle palotában; mert ha olyan dolgom van, itten inkább isolálhatom[2] magamat. Én azon szobában lakom, melyben hajdanában is laktam. Ebben bátyámmal ketten csak elférendünk. Készen kellvén egyébiránt bátyámnak magát arra tartania, hogy biz itt néha-néha a legédesdedebb olvasásából kiveri az embert a panaszkodó ügyes-bajos ember. Az asszony-félék pedig majd csak elszoronganak, a hogy lehet. Szóval, kicsiny helyen sok becsületes ember megfér.

     Azért is ezen körülmény ne legyen sem ok, sem ürügy az el nem jövetelre. Legroszabb esetben (: miután még augustusban és septemberben nyár van:) a tornáczon is elhálunk.

     A mi pedig a fördőbe menetelt illeti: ezt talán, ha a javulásra nem mulhatlan kellék a hideg vizgyógymód, -- egy kis szórakozásul és kedélyvidámitóul, egy pár hétre Tenkén[3] is foganatba lehetne venni. Most már ottan, a régi kunyhók helyett, türhető szobák vannak épitve. A levegő pedig, azt hiszem, Budán sem sokkal jobb a tenkeinél. Nem lehetne-e tehát a két czélt egyesiteni?!

     Julius elsőjén kelt levelét csak ma délután kaptam bátyámnak. S ha annak egy részére, a fentiebbiekben rögtön nem kelle vala is válaszolnom, ma vagy holnap különben is irtam volna. Megirtam volna nevezetesen azon retten[et]es ujságot: hogy junius 29én d.u. 1. órakor egy kis leányunk született.[4] Hogy ő nekie micsoda nevet fognak a szent keresztségben adni, azt még nem tudom, mert e tekintetben a vélemények sok felé ágaznak, a keresztelő pedig holnap délelőtt 10. óra körül fog megtörténni. Ez ujdonszülöttnek keresztapja lészen báró Wildburg Adolf cs. k. őrnagy és az udvari gárdánál[5] szolgálatban lévő úri ember, keresztanyja pedig báró Szepesy Eugenia, a nevezett németnek leendő felesége. -- Ezek mindketten jó embereink; de mindamellett, mivel én az ilyes nagy úr formákkal nem igen szeretek egy tálból cseresznyét enni, -- ezen atyafiság-kötés, akaratommal soha nem történt volna, hanem erre Linának volt igen nagy kedve, s én ebbeli kivánságát nem akarám megszegni. -- Különben mind Lina, mind a gyermek, egésségesek.

     Ercsey Jani tehát valahára csakugyan megszólalt, még pedig, mint látszik, most már félig-meddig okosan akar gondolkozni. Annyit nekem is emlitett a minap meglehetős felületesen, hogy talán már meg is nősül, csakhogy biz e most már késő lesz.

     Hogy mennyi tartozása maradt volt fen bátyámnak az ő részére, azt én egész bizonyossággal nem tudom; hanem azt bizonyosan tudom: hogy azt ki nem fizettük. Hanem hiszen, a mi halad, el nem marad; majd megkapja ő azt.

     Mind ezeknek pedig csak az a vége, hogy el kell már egyszer jőni Szalontára.

     Mindnyájukat csókolván, szokott indulattal vagyok

                                                                         Szerető öccse

                                                                       Ifj. Ercsey Sándor

______________________________________

[1] Nagy Lászlóéknál, Ercsey Sándor apósáéknál
[2] elszigetelhetem
[3] Tenkefürdőn (Nagyszalontától 24 km-re)
[4] Ercsey Ilona
[5] A bécsi testőrség udvari állományában