Nagy-Kőrös, 1858.05.11.  

Emlékszel-e még, édes barátom, az aczél-kova féle bolondságra; mely egyike volt "ifjonti" enyelgésinknek?[1] Én -- korántsem szilárdságomat értve -- aczélnak neveztem magam, s téged kovának a levelezésben, mert ha én nem irtam, te is hallgattál ugyan, de mihelyt én a kovát megütöttem, azonnal szikrát vetett az. Most a kova kissé megkopott, félek hogy a körmömet is elverem ezután, míg egy-egy szikrát ki tudok belőle csalni. Legjobb lesz tehát a kova szerepét is elvállalnom, az az oly rögtön választ küldenem leveledre, mint te szoktál volt néhanapján. Ez nekem élvezet, neked, nem tudom, ha nem bosszúság-e? de én önző kivánok lenni s élvezni akarok, habár a te rovásodra is... Úgy sem irok egyebet; a versek "elérhetlen távolban lengenek fölöttem"; miért foszszam meg magamat a részemre fenmaradt egyetlen irodalmi munkásságtól? Reszkess tehát egy leve[le]zői szörnyetegtől, ki téged nem sokára agyon "H. Péterez!"[2]

     Hogy pedig az aczél-kova historia épen most eszembe jutott, annak oka az, mert mint afféle ősz öreg ember, ki Petőfi szerint "nem előre szeret nézni, hanem hátra"[3] én is a multban találom többnyire élményeimet s közelebb épen leveleid szedtem rendbe s nagyobb részét újra olvastam. Nem hinné, a ki nem próbálta, mennyi élvezet rejlik az ily foglalkozásban. Az ember tudja, nem feledte el, mi történt közte s barátja közt, de csak nagyában: ujra átlapozva e leveleket, minden emlék színt, életet ölt, s ez édesfájós állapotban, mint az én Domokosom[4] írja: A multban aluvó örömek, fájdalmak

                                      Felriadt serege zajgó szivébe gyűl.

Tizenegy éve, -- egy hó mulva annyi lesz -- hogy megkezdtük a levelezést. Az "egy harmadik" ki mintegy bemutatott bennünket kölcsönösen, jun 1--10 napjait nálam töltötte -- hol van ő azóta!... Te még akkor Bejében,[5] -- aztán egy gräfenbergi levél, -- aztán félharag köztünk valami ostobaságért; hosszú hallgatás után ismét kedélyes levélváltás; nehány datum Kelemérről[6]: a krumpli alakú paplak rajza -- szeszély és panasz, öröm és bú, felváltva; aztán hamvai [!] levelek sora a látogatás előtt és után stb. stb. biz isten oly valami borongó derű van abban, a mit az ember hoszszú idő alatt élt, egy pár percz alatt ujra élni! -- De nem folytatom, mert félek, vesztegetőnek kiáltasz, hogy ily semmiségért, a mit a nélkül is tudunk, 6 kr. postabélyeget kivetek. Nem egészen oknélkül [!] beszélem e régi historiát, -- mert levelezésink folyama már is egy kis történet. Tudom irtál chriát[7] e feladatról: historia est magistra vitae. No lásd: nekem e levelekben rejlő történet bölcs tanulsággal kedveskedett. Látom, egyik levél borult, csaknem kétségbeejtő, másik vidorabb sőt enyelgő, felváltva. S ne érném én azt többé, hogy az én Miskám vidámabb leveleket is tudna irni, mint ezek mostanság? Hát az idő balzsama csak puszta szó, hazug beszéd, poetai czafrang volna? Ez az, a mit elhinni nem tudok. Hisz én, én nyomorodott ember, árnyéka annak, a mi egykor voltam -- elég értelemmel biró arra nézve, hogy átlássam, miszerint értelmi, szellemi tehetségim sínlenek: én is tudok még örűlni ottan-ottan, -- tudok nyugodt, sőt vidám, kedélyes is lenni: s te sohase tudnál többé? Nem, édes barátom, az nem lehet, az ne is legyen. Ám pipázz te, szédűlésig! én is azt teszem, s keveset tudok tenni azon kivűl: még is, ha egy pár óráig nyugodt lehetek, nem utasítom el a kinálkozó örömet.

     De böjt elmult már, minek a böjti praedikátzió. Lássuk mit irtál, hadd válaszolok. Panaszkodol szárazságról. Itt is volt, országszerte volt: de épen az nap, melyen leveled kaptam, hozott egy szép essőt, mely országosnak látszott lenni. Itt sem volt egész télen se hó se eső, a vetés sinlik, kifagyott, de tán segítne még jó időjárás. Agtelket -- azt a különben is szánandó, sovány fekvésű Agtelket szivemből sajnálom -- és derék papját is, hű társunkat a barlang iszapjában, ha igaz a rettentő eset, mit a lapok írnak. [8]Drágaság és olcsóság itt is egész aránytalanságban; de tűz még nem volt -- régideje nem volt itt.

     Szegény komácskám (ő szokta volt igy mondani, az áldott lélek) betegségét szivünkből sajnáltuk s hogy mért nem lehetünk közelebb! Istenem, mily távolság, az ember csak akkor tudja meg a bajt, mikor már el is mult. De csakhogy elmult: jő a nyár, a fürdők, s talán egy kirándulás, milyet említettem, testi lelki üdűlést nyújtana. Gondolkozzál erről, édes Miskám, de ne soká! Szinte bánom, hogy ostoba álmomat megirtam: te abból is rémképeket csinálsz. Azóta is, az előtt is álmodtam én rólatok annyit s annyifélét, hogy ha elmondanám, nincs az az álmos könyv, mely kiokosodnék belőlök. Szeretlek, édesim, sokat gondolkozom rólatok émette[9] -- nem csoda (Dionysius Cátóként,[10] ha tanultad valaha e rigmusokat) ha éjjel is veletek tépelődik lelkem.

     Hogy pedig átkozod poëtaságodat: az is mehetne, csak legalább versben tennéd, mint Ovidius vagy Kölcsey. Jajnekem! [!] jaj annak a ki engem verset irni búmra megtanított![11] Hanem, édes Miskám, én a mondó vagyok, hogy, az ily Schlag-beli ember,[12] mint te és jómagam, versirás nélkül is poëta maradt volna; poëtai kedély; olyan ember, kinek a lelke minden felől csupa könyökből áll, s minden érintkezést fájdalmas ütésnek érez. Nem voltam 12 éves, mikor egy apai feddés miatt elkeseredve, világra akartam bujdosni, el is mentem egész a "homokgödrökig" (tudod hol vannak, Szalonta alatt?) ott iszonyú elkeseredéssel tűnődtem sorsom mostohaságán, mindaddig míg -- haza éheztem. --

     S te nem érdem vagy rang szerint irtál engem elsőbb helyre, mint feleségemet? ugyan? Hát nem én viselem-e a kalapot (kettőt is, rágalmad szerint) he? S pap létedre nem tudod az oldalborda historiát? Illő-e hogy a rész különb legyen, mint az egész? Bizony, bizony Miska, te ravaszkodni is tudsz. Mikor látom ismét azt a gonosz mosolyt nyírt bajuszad végin, melyhez hasonló csak egy van a világon, az itteni szolgabiróé? Ritkán jövök ezzel össze, de akkor oly jól esik látnom szakasztott mását annak a mosolynak, melyről mindig tudtam: no most Miska ismét gonoszkodik! Azonban most elszenvedem sértésed (még ha "sertés"volna is) a megvillanó kedv okáért. Csak rajta! Egykissé elkényeztetlek most, mint a lábadozó beteget: gyógyúlj meg csak, majd hogy megczibállak!

     Tompa versei 3 kötete megjelent. Heckenast egy kissé drágán méri kötetjét, ha nem nagyobbak, mint az enyéim. De ő tudja mit csinál. Irtam volt, hogy én is "patvarkodtam" vele mostanában, Toldi népszerű kiadása végett? Már kiegyeztünk: nehány forint kárpótlást ad. Különben semmi dolgom ezentúl könyvárusokkal. Nem örülsz boldogságomnak?

     Életem folyása oly egyhangú, mint már régóta. Járom (mily szójáték van e szóban!) leczkeimet, javitok rosz gyermekstílust -- olvasok napi hireket az ujságból: eszem, ha van étvágy -- néha egy kis bort is merek inni, mert a nélkül rettegek az estvétől: ime napjaim rendje. A zúgás fejemben egyre tart, jobb fülemmel már is alig hallok, ha a másik utána romol, nem tudom, mi lesz belőlem. Tanár nem, annyi bizonyos. És nem akadok oly emberre, ki meg mondaná mi a bajom s hogy lehetne segíteni rajta.

     Collegáim kiket ismersz (s a kiket nem is) egészségesek, jól vannak. Nőm mostanában kevesebbet panaszol a lábára. A gyermekeknek semmi bajuk.

     Midőn e sorokat (12^én) befejezem: ömlik a zápor dörög és csattog irtózatosan már két óra folytán. Úgy látszik, lesz esőnk elég, a mint kezdte. Alig tudtam a leczkéről -- 24 lépésnyire, hazajőni oly iszonyú a vihar. Jég is húll -- apró ugyan, de elegendő arra, hogy elverje a növények gyenge hajtásait.

     Isten áldjon meg, édes lelkeim, jó kedvvel, bőséggel! Fogadd legszivesb ölelését

                                                                                      igaz barátodnak

                                                                                      Arany Jánosnak

_______________________________________

[1] Korábbi levelezésükben acélhoz és kovához hasonlították magukat: Tompa, mint a jó kova, az acél ütésére nyomban szikrát vet, azaz rögtön válaszol Arany levelére
[2] Hanvay Péter: Tompa egyik hanvai kellemetlen szomszédja
[3] Petőfi: A téli esték
[4] Tisza Domokos: Kovácsiban
[5] Beje volt Tompa első papi állomása
[6] Kelemér volt Tompa második papi állomása
[7] chria: neves személyiségek tetteit vagy mondásait őrző rövid történet
[8] Aggteleken tűzvész volt
[9] ébrenlétemben
[10] A középkorban Dionysius Cato néven ismerték a híres szentencia-gyűjteményt.
[11] Kölcsey: Panasz
[12] az ilyenfajta ember