Pest, 1862.02.13.

Arany-túra: Szliácsfürdő

Édes barátom,

            Már régecskén irtam hozzád,[1] a mire választ remélék, de az mostanáig elmaradt. Nem kaptad volna-e levelemet, vagy – a mire gondolni sem merek – valami sértett volna eljárásomban műved körűl? Én ama sebtiben irott levélben igyekeztem számot adni a dolog technikai oldaláról, különösen a mi a legjobb akaratom s erölködésem daczára is becsúszott egykét sajtóhibát illeti, meg a változtatásokról, melyekre korlátlanúl felhatalmaztál, de melyekben még is én leginkább a veled már közlöttekre szorítkoztam.[2] Azt is említém, hogy ha ezek ellenedre vannak, egy második kiadásban – mely istennek hála, ide s tova sűrgető szükség lesz – vísszaállíthatod az eredeti szöveget (kéziratod nálam még használható állapotban megvan). A mit nem akarok hinni, az, hogy a tiszteletdij csekély voltán ütköztél volna meg,[3] miután én előre megirtam, hogy a Kisfaludy-társaság sokat nem igérhet, s körülbelül érintettem azt is, micsoda határok közt mozoghat dijazása. Hogy ez, ivenkinti honoralás helyett, egy ennek circiter[4] megfelelő összegben és aranyban fejeztetett ki, az én indítványomra történt, ki ha a dij értékét nem növelhettem, akartam legalább az odanyújtás módja által kedvesebbé tenni. A Kisfaludy-társaság oly társaság, melynek, mint a titoknoki jelentésből olvashatod, egész évi bevétele alapitványai után nem tesz 400 frtot, s így ebből folyó (benső), költségeit sem bírja fedezni; csupán azon 4 ftos befizetésekből honorálhat tehát, melyeket pártolóitól kap. Ezek összege még most is alig haladja az ezeret, s ebből kell 60 ivet kiállítani, postán szétkűldözni stb. Tisztelet dijra tehát csak annyit fordíthat, mennyi ebből aránylag esik – s az műved irányában végtelen kevés, tudom, s tudtam előre ís: de egy moralis testűlet kedvező fogadásában bizonynyal több volt rád nézve, mint ha könyvárus még egyszer annyít fízetett volna. Ezt felőled szentűl hiszem, annyival inkább mert az én föllépésem némileg hasonló volt a tiedhez, s bár én Toldiért 15 – mondd: tizenőt [!] aranyra versenyeztem, s 20-at kaptam, sokért nem válnék meg e début[5] emlékétől. Nem folytatom hát e materialis excusatiót,[6] melyre hihetőleg épen semmi szükség nem vala, hanem kérem becses válaszodat, átadjam e valakinek, vagy postán küldjem a küldendőt, miután most már oly helyzetben vagyok hogy minden órán beválthatom.

            Tragédiád ismertetése a Figyelőben is megkezdődött.[7] Nem vagyok vele (a birálattal) megelégedve sokhelyt, különösen a felfogást hiányosnak tartom, de hadd beszélje ki magát: majd hozzá szóljunk többen is. Egy ily mű megérdemli, hogy több felől tanulmányozzák, s az iróra nézve még elhibázott birálat is lehet hasznos; mert péld.[ául] abból láthatja, mennyire képes alábbrendelt szellem felfogni azt, a mit ő gondolt, és szoktatja magát a többségnek felfoghatóbb kifejezésre. Magam irtam volna a műről, de egy az, hogy a közgyűlés előkészületei és lapom gondjai (meg czudar beteg kedélyem) nem hagytak ily nagyobb lélekzetű vizsgálatba bocsátkoznom, más az hogy (te ezt még nehezen próbáltad, de úgy van) ha az ember valamely művet újra meg újra gépileg olvasott, igazgatott, sajtóhibáin és bibulára[8] nyomott kefe-levonatain hétszámra rágódott, legyen a világ első költeménye vagy saját édes szülötte, ugy el fog telni vele, hogy pár hónapig rá sem szeret nézni. Innen van az, hogy Szász Károlyra bíztam az első bemutatást, miután Gyulai a B[uda]pesti Szemlébe igérkezett volt, Salamon pedig (s csak ezek az én kritikusaim) három lapnál van robotban. De most ez utóbbi is igérte, hogy fog irni róla:[9] s egy félévig majd csak kitartjuk vele a Figyelőt.

            Isten áldjon meg, édes barátom, s arra kérlek, légy irántam egész bizalommal. Mindennek gondolhatsz, csak „sok fából faragó” embernek nem. Lehet, hogy tapasztalsz még ezután ís „mogorva hallgatónak” – vagy „confusus”[10] levélirónak, de irántad kevesebb tisztelettel és szeretettel viseltetőnek – soha! Élj boldogúl, és bocsáss meg, ha nem tudva és nem akarva valamiben sértettelek.

                                               igaz barátod

                                                                                              Arany János

_________________________________

[1] 1862. jan. 24-én
[2] Az ember tragédiájának Arany által javított kiadásáról van szó
[3] Madách művét 50 arannyal honorálták
[4] körülbelül
[5] kezdet (ejtsd: débü)
[6] anyagi mentegetőzést
[7] Szász Károly bírálata hét részben jelent meg Arany folyóiratában, a Szépirodalmi Figyelőben
[8] itatóspapírra
[9] Sem Gyulai, sem Salamon Ferenc nem írta meg kritikáját.
[10] zavaros