Nagy-Kőrös, 1857.07.01.

Kedves Sándorkám,

     Magam is elismerem, hogy méltó okod volna neheztelésre, oly rég nem irtam. De hiába! én már nem tudok jobb levéliró lenni. A szándék megvan, de a kivitel perczében mindig azt sugja valami: egy nap nem a világ! pedig régi nóta már: post multum cras -- cras....[1]

     Örvendek hogy az arczkép historia nem történt nagyobb lármával,[2] bár ennyi is elég zajos. Valahogy oly formán érzem magam, mikor erről hallok vagy olvasok, mintha már nem is volnék én, én; mintha mindez halálom után történnék. Van benne valami halottias. Szinte félek, ha majd Szalontára megyek, hogy fog bámulni és lesni az ifjabb nemzedék, mint valamely -- mumiát. S e tekintetben örvendek, hogy Szalontáról a "Demosthenesek kifogytak", mert nem szeretném ha lármát ütnének velem, ha szónoklatokat toastokat &c. kellene hallgatnom s azokra felelgetnem.

     Ha Sz....[alontá]ra megyek! De lesz-e az e nyáron? Legyünk őszinték édes öcsém! Isten látja lelkemet, hogy nincs családomnak egy mákszemnyi tagja, melynek fő ohajtása nem lenne Szalontán tölteni a szűnidőt. De beszélgettünk róla nénéddel: úgy tetszik, azt irtad volt, hogy szállást nem kapván, ipadékhoz költöztél. Most is ott lakol, nemde? Mostani leveledben pedig értesítsz a Lina állapotjáról. Nem lenne-e ily körülmény közt nektek nagy teher és alkalmatlanság számbol [!] álló vendégsereg, a ki mind embernyi ember? Nem volna-e megszorítás, helyben, kényelemben? Hátha kiegyeztetnők a dolgot. Nekem okvetetlen fürdőre kell mennem, s azt máskor nem tehetem, mint vacatioban. Nincs remény egyébkor engedélyt nyerni, mert nincs pótló egyéniség. Én irtam Budára azon orvosnak, ki ott a vizgyógyintézet tulajdonosa;[3] előadtam neki bajomat, s őszintén fölkértem, mondja meg, használ-e a víz, és használ-e annyi idő alatt, meddig az én vacatióm tart. A levél tegnap ment el, válaszát egy ideig várnom kell. Meglehet, a válasz olyan lesz, hogy elmegy kedvem a fürdőtől; ez esetben tőletek függ, hogy Szalontára menjek. De ha válasza bizalmat gerjeszt: akkor talán vétenék magam ellen, ha a szűnidőt másra szentelném. Gondold meg tehát körűlményidet, édes öcsém, és ird meg őszintén nem jobb lenne-e, ha ezuttal elmaradna a látogatás. Ha isten még egy évvel tovább éltet bennünket, akkor talán már vasúton járhatunk.[4] Ne gondold pedig hogy a Budára menést csak ürügyűl gondoltam volna ki oly czélbol, [!] hogy a látogatást mellőzhessem, -- mert ez utóbbira sokkal hajlandóbb vagyok, s ha nektek nem alkalmatlanság -- én nem tudom, nem marad-e el Buda, akármit ír a doctor.

     Egyébiránt az érettségi vizsgák nem kezdődnek nálunk 6-ka előtt és igy 10--12. aug. előtt ha megyünk sem indulhatunk meg. Akkorra már lesz érett dinnye, ugy-e?

     Kenyeresről mi is hallottunk egy kőrösi asszonyságtól, ki találkozott s megismerkedett velök Pesten. Ez az asszonyság megtanította őket, mily könnyű Czeglédről Kőrösre kitérni, de biz ők nem vették maguknak azt a fáradságot. Átalában a szalontai urak -- ha annyira szeretnének mint híre van -- pesti útjokban mindig meglátogathatnának, de száz megy el addig a kert alatt, míg egy beszól.

     Azt bizony jól tetted volna, édes öcsém, ha váratlanul megleptél vala; de nem egy éjtszakára mint a multkor; mert az nem sokat ér, hanem hosszabb időre. Azon esetben, ha mi le nem mehetünk, eljöhetnél a vacatió alatt, s az anyjokkal felrándulnátok Pestre, nézni hogy zuhanyolok. Vagy előtte, vagy utána. Nekünk mind egy volna, csak látha[t]nánk benneteket; ámbár tudom, hogy kedves Lina hugom egy darabig megint nem jöhet el hazúlról.

     A házrol [!] &c. szóló tudósításodat köszönöm, -- majd meglelem a pénzmaradványt. Te Sándor! én nem emlékszem, kifizettük-e már Janit arról a 30-- vagy hány forintról, a mi fen maradt volt? --

     Janitól[5] a tieddel csaknem egy időben kaptam levelet -- azt hiszem egy időben is válaszolok rá. Írja hogy volt Szalontán, hogy rideg életet él, melyből nincs mit irnia, hogy .... no de nem pletykálok, hátha titok!

     Mi bennünket illet, mi megvagyunk, a régi egyhangúságban. A tavasz folytán sok pesti vendég fordult meg nálunk: Kemény először, aztán Csengeri két izben is, Gyulai sokszor, Salamon; Pünkösdben Toldy Ferencz és a két Hunfalvi &c. Sárossy, Szelestei, Zalár is jártak itt, szóval láttunk pesti embert eleget, azért én nem is vágytam Pestre, nem voltam ott, mióta otthagytam -- nem ugyan a fogamat, de a képemet.  Julcsa, a Császár-járáskor lakott egy hónapig Csengeriéknél.[6] -- Tompát vártuk a nyárra, (t.i. vacatió előtt-re) de már nem jön el, nője roszúl van, fürdőben kell töltenie a nyarat.

     Dolgozni -- most sem dolgozom, legalább nem vers félét. Gondolom, felcsapok próza irónak: ott lesz a Csengeri Revue-je![7] Van e Szalontán praenumeransa? az derék dolog lesz, olyan még nem igen volt mostanság az irodalomban. Ha megfejelhetném magam,[8] akkor mindjárt megjőne a munkakedv is, -- hiszen 40 évesnél vénebb írók is voltak már, mióta a világ fenáll. --

     Válaszodat -- a kérdéses pontra nézve azonnal elvárom, hogy én is határozhassak: ide, vagy oda. Azt is gondoltam, hogy ha Budára kell mennem, leküldöm a falamiát:[9] [!] de az nem megy. Vagy együtt, vagy senki! -- Mire válaszod megjön, addig Budáról is hallok valamit, s eldöntően megirom, mi fog hát történni.

     Isten áldjon meg, kedves Sándorkám, csókollak benneteket!

                                                                                  Szerető süved[10]

                                                                                              Arany János

_________________________________

[1] Sok holnap után holnap jön megint
[2] A Barabás Miklós festette Arany-festményt 1857. jún. 1-jén leplezték le Nagyszalontán.
[3] dr. Siklósy Károlynak, a városmajori intézet orvostulajdonosának
[4] A Nagyváradig tartó vonalat 1858. ápr. 24-én nyitották meg.
[5] A rokon Ercsey Jánostól
[6] Ferenc József látogatása idején, 1857 húsvétjától pünkösdig
[7] a Budapesti  Szemle
[8] célzás fej- és fülzúgására, amely 1853 óta kínozza
[9] a família tréfás alakja
[10] sógorod