Szalonta, 1848.11.19.

Arany-túra: Arad

      Sok bajnak utána az ősz dalia

      Csendlakta honába kerül...[1]

      Itthon vagyok barátom, itthon. Hazaérkeztem 1848-dik esztendőben, november hónap 18-ik napján, szombaton, este 10 órakor. Azóta babérimon pihenek. Kimondhatlanúl jól esik visszaemlékeznem ama péntek éjtszakára midőn esteli 10 órától reggeli 2 óráig, tehát négy teljes órán keresztül, Arad város piarcán,[2] mint kitűzött riatéren,[3] részint állva, részint ülve, főleg pedig hasmálva obszerválgattuk[4] a borongó holdvilágon fel-felvillanó álgyúvillámokat, hallgattuk az egymásba szakadó dörrenéseket, és kushadtunk a mellettünk szétpattogó bombák forgácsai elől. Ez, leszámítva a félelmet, isteni múlatság volt. Közelünkben a téren, harminc szuszteránál (amint a szalontai nemzetőrök elnevezték) több pattant szét, nem számítva a levegőben elpuffogottakat. Berger úr többet lövetett e 4 óra alatt 500-nál, gránátgolyókkal is sokat, de mégsem gyújtott semmit. Szombaton (tegnap egy hete) délelőtt ismét kutyákodott, de nem oly nagy mértékben, mint megelőző éjtszakán, azért sehogy sem bírta magát érdekessé tenni. Azóta hallgatott egész tennapig. Tegnap, az úton, megint hallottunk lövéseket, de azért nem tértünk vissza. Pihenünk, barátom, mert jövő héten alkalmasint Erdélybe indulunk. De azért te csak írj nekem folyvást Szalontára, nőm keres alkalmat utánam küldeni leveleidet. Én a pokolból is írni fogok neked, míg hollétedet tudom.

     Kedvesen lepett meg harmadik leveled. Mégis jó fiú vagy, bizony isten. Én is írtam egyet Aradról hozzád Debrecenbe, nem tudom kaptad-e. Mindegy, abban semmi olyas nem volt, csupán igazolásomúl szolgálandott, amiért Debrecenben meg nem látogathattalak.

Kedvesen értettem meg, hogy zászlóaljatokat az altáborba rendelték. Bizonyosan ott fog az telelni, s te, az úrláb leteltével utána rukkolván, kényszerülve léssz engem nolle-velle[5] meglátogatni. Biz’ isten derék lenne! Ha Szalontán utazol keresztül (aminthogy Szalontán fogsz), kérdezd a másodjegyző lakását, megtalálod azt közel az országúthoz, a csizmadiaszínnel csaknem vis à vis,[6] s se kérdve, se hallva kovártélyozd be magadat. Ne félj, mi nem vesszük meg rajtad a hús árát.

     Aradon Bangóval ismerkedtem meg, ki téged végtelenül tisztel, de keserűen panaszkodik, hogy te őrá neheztelsz &cet. Azt mondja ő nem Sárosi irányodban… szóval igen magasztal, mégpedig, amint hiszem, teljes őszinteséggel. Azonban quid ad te[7] irodalmi magasztalás most?

     Vas Gerebenre jóformán ráírtam volt, hogy küldjön pénzt. Pénzt ugyan nem küldött, de levelét asztalomon találtam, miszerint pénzt csak azért nem küldött, mert a posta nem fogadta el. Most alkalomtól küldi. Elvárom.

     Egyébiránt az írói pályán szépen haladunk. Az Életképeknek még 2 verssel vagyok adós... s leszek talán örökös adósa.

     Kibékültél-e már Jókaival? Az oly furcsa kis processzus volt, hogy, kivált a posteriori,[8] az ördög is nevetne rajta.

     Hanem, édes fiam, az isten áldjon meg. Kifogytam a matériálékból,[9] melyek egy levél unalmassá tételére még ezentúl megkívántatnának. Azért áldjon meg az isten, nem mondok annál többet.

     Csókolom a kiskomám kezecskéit. Csókolja őt a feleségem. Téged pedig, schwarzgelb offizier,[10] én ölellek agyon, mihent hozzádférhetek. Várj csak.

                                                                                                                      Barátod                                                                                                         

                                                                                               AJ

                                                                          köznemzetőr, mint leendő

                                                                               századoskapitány mpr.[11]

________________________________

[1] Vörösmarty: A hős sírja
[2] piacán
[3] riadó-téren
[4] megfigyelgettük
[5] akarva-akaratlan
[6] szemben (ejtsd: vizávi)
[7] mit számít neked? mit érdekel téged?
[8] utólag
[9] az anyagokból
[10] fekete-sárga, azaz osztrák tiszt
[11] manu propria: saját kezűleg