Cserna Antal

színművész

Budapest, 1963

Díjak és kitüntetések: XIII. Országos Színházi Találkozó (Zalaegerszeg) – legjobb férfi epizódalakítás díja (A heilbronni Katica, 1994); Fővárosi Önkormányzat legjobb férfi alakítás díja (1995); 27. Magyar Filmszemle – legjobb férfi alakítás díja (Csajok, 1996); Főnix díj (2006); Vidéki Színházak Fesztiválja (Thália Színház) – legjobb férfi alakítás (a Pécsi Nemzeti Színház Ádám almái című produkciójában való játékáért, 2017).

Cserna Antal

A pesterzsébeti Vörösmarty Mihály Általános Iskolába járt, ahol az iskolarádió stúdiósa volt. Itt figyelt fel rá az iskola igazgatója, aki elkezdte a színművészet felé terelni. Iskolai rendezvényeken szerepelt, verseket mondott. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltött évei alatt Kárpáti Kamil és Lőkös Margit Gorgó nevű színjátszókörébe járt, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1987-ben végzett Horvai István és Kapás Dezső osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött, ahol főiskolás éveivel együtt összesen tizenegy évig játszott. 1990-től a Komedi Franc Ez Társulat, 1994-től a PÁB Színház tagja volt. 1995 óta szabadfoglalkozású színművész. 1998-tól a P-ART Színház, 1999 és 2003 között a Szegedi Nemzeti Színház előadásaiban játszott. Szerepelt a Thália Színházban valamint a Magyar Színházban, de volt már vendégművész a Békéscsabai Jókai Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, az Átrium Film-Színház, a Katona József Színház és a Centrál Színház színpadain is. A Centrál Színházban játszott szerepei: Pletykafészek, Függöny fel!, My Fair Lady, Sok hűhó semmiért, Illatszertár, Ma este megbukunk, Delila, Kasimir és Karoline. Játszott több filmben és sorozatban is, többek között a Liza, a rókatündérben, a Pasikban, a Kisváros, a Jóban Rosszban, a Meselánc, a Tűzvonalban tévésorozatokban, illetve időnként felbukkan reklámokban is. 2009 óta alapító tagja a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekarnak, ahol énekel, gitározik és szaxofonozik.