Fesztbaum Bélától két verset (A lejtőn, Leányomhoz) és egy Lévay Józsefnek írt levelet ismerhetnek meg a Hallgatni Aranyt! oldalt felkeresők. A Vígszínház művésze az elmúlt évadban bemutatott Hamletben Poloniust alakítja, így természetes, hogy Arany János színházi munkáira terelődött a szó. És mivel valószínűleg Négyesy László professzor híres irodalmi szemináriumain előkerültek az Arany-művek, a színművész pályáján megkerülhetetlen Kosztolányi Dezsőről is beszélgettünk.

– A könyvespolcodon hol vannak az Arany-kötetek, mennyire vannak a kezed ügyében?

– Tudom, hogy hova kellene nyúlnom, ha most Arannyal kellene foglalkoznom, de bevallom, nem kerülnek le gyakran. Nem szeretném, ha félreértene bárki, ez nem értékítéletet jelent. Szinte magától értetődő természetességgel mondjuk, hogy a színész Aranytól tanul beszélni, mert tőle kapjuk az első klasszikus, de mégis jól mondható, gazdag képeket felvonultató, színházi mondatokat. Jó egy évszázad óta az Arany-szövegek adják az első színházi inspirációt a felnövekvő színészgenerációnak.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen beszéd-, hangképzés- vagy színészmesterség-órán valami módon belebotlunk Arany-versekbe vagy -műfordításokba. Nekem is innen van Arany-ismeretem, ebből értem, érzem elsősorban az ő nagyságát, színházszerűségét. A Szentivánéji álommal óhatatlanul találkozik az ember Arany-fordításban, a Hamlettel szintén, amit a Vígszínházban az elmúlt évadban mutattunk be. Bár nem Arany, hanem Forgách András fordítását használjuk, de ő maga is beismerte, hogy helyenként egyszerűen nem talált jobb megfogalmazást vagy költői képet Aranyénál.

– Színészként hogy érzed: nagy vétség lenne bizonyos emblematikus mondatokat, fordulatokat a fordítónak felülírni, megváltoztatni?

– Semmi nem vétség, mert a színházi esemény mindent igazolni tud, az adott este az értékmérő. Shakespeare azonban nem egyszerűen drámaíró, hanem költő, és egy ilyen műfordítói feladat még a prózai jeleneteknél is másféle vénát kíván. Idézzük Arany mondatait: „Kizökkent az idő; m – oh, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt.” vagy „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer!”, ám ezek nem csupán kultúrkincsnek számítanak. Annál jóval több. Azt gondolom, Aranynak sikerült megtalálni az ősit, shakespeare-it, és még ha régies is a megfogalmazás, vagy vannak benne ma már nem használt szavak, a költőiségével, szenvedélyével képes győzedelmeskedni egy-egy kortárs fordításon.

– Van viszont egy költő, Kosztolányi Dezső, akihez egészen bensőséges szálak fűznek. Vele hogyan indult a kapcsolat, és mi az, ami hatással volt-van rád az életműből?

– A kötelező körökön túl nem volt Kosztolányihoz különösebb érzelmi viszonyom, mígnem a szentesi Horváth Mihály Gimnázium volt diákjaiból és tanáraiból álló, kedvtelésből működő felolvasó-színházi társulatának az úton levés témájú estjére az Esti Kornél csodálatos utazásából osztott ki egy novellát egy kedves tanárom. Ez az egyszerinek gondolt találkozás berántott az életműbe, és úgy éreztem, dolgunk van egymással. Annyira magaménak éreztem a hangját, a szellemességét, az emberségét, a humorát, hogy ebből a hirtelen fellángolásból egy színházi este is született.

– Amit tíz éve készítettél, állítottál össze, rendeztél és játszol, még mindig műsoron van.

– Igen, nagy örömmel és büszkén mondhatom, hogy a Vígszínház Házi Színpadán bemutatott, irodalmi és színházi est között levő A léggömb elrepül közel kilencvenedik előadásához közelít, és a közönség szeretete folyamatosan műsoron tartja.

– Változott a tíz év alatt akár tartalmában, akár hangsúlyaiban az előadás?

– Akik ott voltak a 2008 áprilisi bemutatón, ma is ugyanazt az anyagot hallhatják. Többször fölmerült, miért nem változott. A válogatásban nem csupán filoszi, hanem színészi szempontokat is figyelembe vettem: olyan összeállítást készítettem, ami kihívássá teszi a estéről estére történő reprodukciót, hogy minden egyes alkalommal újra felfedezzem a szöveget. Nem kész drámáról van szó, hanem egy szerkesztett estről, de az alap színészi magatartást ezen is lehet gyakorolni, azaz „csak be kell jönni és el kell mondani”. Persze, az idő halad, így egyes szövegek más fénytörésbe kerülnek, egy picit módosulnak a hangsúlyok. Egy új Kosztolányi-esthez majd egy egész más válogatás szükséges.

– Kosztolányi, Karinthy fanyarságából nézve milyen számodra Arany világa?

– Ha egyáltalán kísérletet lehet tenni ennek rövid megfogalmazására, azt mondanám, kevésbé urbánus és kevésbé rafinált. Miközben Kosztolányi gyermeksége is ártatlan és tiszta, de mégis van rajta valamiféle kimódoltság, Aranynál minden egyértelműbb. Priméren fogalmaz, nem köntörfalaz. A fájdalom keserűbb, mélyről jövő, nincs a végén még fájdalmas mosoly sem, nemhogy vigyor.
Nála minden az, ami. A nyelvet tekintve pedig azért izgalmas, mert pedig komoly pillér a 19. és a 20. század között: ment valamit a korábbi időkből, és utat mutat a következő generációnak. Biztos vagyok benne, hogy a Négyesy-féle irodalmi stílusgyakorlatokon előkerült Arany, és sokat tanultak tőle a nyugatos fiúk.

 

Fesztbaum Béla – fotó: MMA / Éder Vera