A Hallgatni Aranyt! projekt kapcsán Cseke Péterrel beszélgettünk. Kérdeztük őt mint versmondó színművészt, mint a Kecskeméti Katona József Színház igazgatóját és mint színészhallgatók osztályfőnökét.

– Gondolom, igazgatóként a drámák vannak túlsúlyban jelenlegi olvasmányai között. Mennyi versre jut ideje?

– Vannak intenzívebb versolvasós időszakaim, és van, hogy egy hangulat miatt veszek le egy kötetet a polcról. A költők viszont állandóak: Pilinszky, Reményi, Petőfi, József Attila, Ady, a kortársak közül Kányádi, Lackfi, Zalán Tibor.

– Színészhallgatókat tanít a Kaposvári Egyetemen. Milyen verseket visznek a felvételire a fiatalok? Hogyan érzékeli, változott a klasszikusok és a (mindenkori) kortársak aránya az elmúlt évtizedekben a felvételi anyagban? Hogyan válogatnak a fiatalok: inkább az önkifejezést tarják fontosnak, azt, hogy az egyéniségüket megmutassák leendő tanáraiknak, vagy inkább az előadó-művészi eszközökre jobban építő, teátrális verseket választják?

– Statisztikailag nem tudok adatokat mondani, de úgy érzékelem, mintha a klasszikusok többségben lennének, és az iskolai kötelezők is elég gyakran feltűnnek a felvételi anyagban. Én mindig annak örülök, ha olyan verset választanak, ami megérinti őket.

A személyességet tartom a kulcsnak, miközben arra is van példa, hogy „csak” szépen, kifejezően mondanak el egy verset.

Két lányom van, azt végig tudtam követni, hogyan csökkent a memoriterek mennyisége, mert nekünk még nagyon sok verset kellett megtanulni. Még akkor is volt hatásuk, ha közben kicsit szívta az ember a fogát, mert megszerettették a verseket. Azt nem tudom, a versmondás tanítható-e, mert a legfontosabb az, hogy szeressék a verset, hogy közlendőjük legyen vele, általa. A művészi jelenlét csak akkor működik, ha ahhoz mondanivaló társul. Aki pódiumra lép, annak ezt aranyszabályként kell követni. Nekem nagyon sokat számított, hogy a színművészeti főiskolán olyan nagyszerű tanárom volt, mint Hegedűs Géza. A versek nagy tudósaként egészen csodálatosan tudta visszaadni, hogyan verseltek eleink, vagy az egyes művekhez milyen stílus illik.

– Az Ön generációja akár a rádiós versműsorok, akár a tévés Vers mindenkinek kapcsán jóval nagyobb tapasztalatot tudott szerezni a versmondásban. Ugyanebben az időszakban jöttek létre sokszor legendássá vált versestek. Ön szerint milyen igény lenne ezekre ma?

– Nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy egyre inkább van. A mi generációnk előtt volt egy nagyon nagy korszak, köztük Mensáros László, Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, akiknek valóban legendás estjeik voltak. A kilencvenes évek elején keletkezett egy kisebb űr, amit próbáltunk betölteni. Egy nagyon kedves barátom, Balogh Sándor adott a kezembe egy antológiát, benne 20. századi erdélyi magyar költők szerelmes verseivel. Az az ötlete támadt, hogy ha a feleségemmel, Sára Bernadette-tel találunk olyan műveket, amelyekből – akkor még – egy kazettányi műsor összeállhat, akkor készítsünk egy kazettát. Válogattunk, szerkesztettünk, Tolcsvay Béla zenét írt hozzájuk. Neki volt felvételre alkalmas berendezése, de stúdiója nem, így aztán a mi ablaktalan gardróbunkban vettük fel a Sorsommá lett nagy szerelmem című anyagot, aminek nagyon nagy sikere lett. Később következett Az Úr érkezése és a Kőtörő fű, ezek már egy újabb technikai korszakban, CD-re készültek, és 20. századi magyar költők istenes verseit tartalmazzák, aztán Ady és Márai következett. Márai verses estünkkel sokat jártuk feleségemmel az országot. Vittorio Gassmanntól hallottam olasz nyelven II. János Pál pápa, azaz Karol Wojtyla verseit, és egy nagyon kedves barátom segítségével kaptam meg a jogot arra, hogy ezeket én is elmondhassam. CD is készült belőle Útitársaknak címmel.

Mindez a történelem, de ahogy említettem: ma is van létjogosultsága a verseknek, nagy igény van rájuk.

Boldogsággal tölt el Csőre Gábor Toldi-előadásának sikere, mert megtalálták a kulcsot a fiatalokhoz. De említhetem Kovács Ákos Egy óra Arany Jánossal, vagy az Örkény Színház két Anyám tyúkja előadását is, ami arra inspirált, hogy nálunk, a Kecskeméti Katona József Színházban is elkészüljön egy különleges produkció, a Bolero. Ebben két műfaj is megjelent: a klasszikus és kortárs versek, illetve a Kecskemét City Balett táncetűdje.

– Az Arany-életműből melyek a legmeghatározóbb versek az Ön számára?

– A Toldit már említettem, de a kedvenceim közé tartozik a Családi kör, a Vörös Rébék, A fülemile, amit a Hallgatni Aranyt! keretében is elmondtam, a Híd-avatás, A bajusz, és nagyon szeretem a Magányban című verset is.

– Miben látja a Hallgatni Aranyt! projekt jelentőségét?

– Ha egy író vagy egy költő ilyen módon központi szerepet kap, ha nem csupán a műveket ismertetik meg, hanem az életmű köré szervezett rendezvényekkel – különösen úgy, hogy ezek a rendezvények a társművészeteket, a filmet, a színházat, a zenét, a képzőművészetet is bevonják – más szempontok bevonásával közelítik meg a kort és az alkotót, akkor esély van arra, hogy szélesebb közönséget is elérje. A Hallgatni Aranyt! egy ilyen esélyt jelent.

 

fotó: MMA/Gálos Mihály Samu