Arany János A fülemile című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak. Simon Péter testvérével, Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé. Őt nevezi Jézus kősziklának (Kéfás), ő az apostolok feje, Antióchia, majd Róma püspöke, az első pápa.
Pál, eredeti nevén Saul, a keresztények elszánt üldözője volt. A damaszkuszi úton találkozott Jézussal („pálfordulat”), és ezt követően minden erejével Jézus örömhírét hirdette; ő lett a népek apostola. Mindketten a Néró-féle keresztényüldözés során, a hagyomány szerint i.sz.67-ben szenvedtek vértanúhalált Rómában.
„Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában.
Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.”
Forrás: Jankovics Marcell: Péter és Pál, részlet. – In. Uő: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár
„Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította.”
Forrás: Szent Péter apostol, részlet. Fordította: Grüll Tibor
In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
Magyar Elektronikus Könyvtár
„Apostoli küldetését Pál apostol a pogányok között teljesítette; Listrában egy bénát felegyenesített, egy ifjút, aki kiesett az ablakból és meghalt, feltámasztott, és sok más csodát is művelt. Málta szigetén vipera marta meg a kezét, de nem ártott neki, sőt mi több, lerázta magáról a kígyót a tűzbe. Azt is mesélik, hogy mindazok leszármazottai, akik szállást adtak Pálnak, védve voltak a mérges kígyóktól, ezért amikor fiaik születnek, az apák kígyókat tesznek bölcsőjükbe, hogy kipróbálják, valóban az ő fiaik-e. Néhol azt találjuk, hogy Pál kisebb Péternél, néhol pedig, hogy nagyobb, vagy egyenlő. Valójában kisebb a méltóságban, nagyobb a prédikálásban, és egyenlő a szentségben.”
Forrás: Szent Pál apostol, részlet. Fordította: Szente Katalin
In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
Magyar Elektronikus Könyvtár