A magyar évszázadok óta pereskedő nemzet hírében áll. A bíróságok napjainkban is nagyon leterheltek, ennek következtében a perek elhúzódnak. Az utóbbi években valamelyest sikerült a bírósági statisztikákon javítani, egy munkaügyi per megindítása esetén azonban még ma is gyakran egy-két évig tartó eljárásra kell számítani.
Egyre többeket foglalkoztat a kérdés, hogy a bírósági útvonal kiváltható-e, van-e alternatívája? Vajon nálunk miért nem működnek az angolszász országokban jól bevált megoldások? Tényleg szeret pereskedni a magyar?
„Hajdanában, amikor még
Igy beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen olyan rég) –„
írta Arany János 1854-ben A fülemile című versében. Ezek a sorok azonban akár napjainkban is születhettek volna.
A közvélekedés szerint a magyar ember pereskedő természetű, és – mint ahogyan azt a fenti sorok is mutatják – ennek történelmi – kulturális gyökerei vannak. Az elmúlt évszázadokban ugyanis Magyarország gyakran állt megszállás, idegen hatalom uralma alatt. Vélhetőleg ennek a következménye az, hogy az emberek a problémáikra felülről várnak megoldást. A vitás helyzetekben szükségük van valakire, aki végérvényesen lezárja a konfliktust, kimondja, hogy kinek van igaza.
Azokban az országokban azonban – elsősorban angolszász országokban -, ahol nem ilyen fiatal a demokrácia, mint hazánkban, az alternatív vitarendezési eljárások már régóta elterjedtek és a gyakorlatban az állampolgárok részéről is elfogadott és ténylegesen igénybe vett módszerek.
A mediációt, vagy közvetítést már a 19. században alkalmazták, ekkor még elsősorban nemzetközi – országok közötti – konfliktusok feloldására.
A mediáció kifejezés a mediare szóból származik, amelynek jelentése középen állni, egyeztetni, közbenjárni, békéltetni. Az eljárás lényege – ahogyan erre már a kifejezésből is következtetni lehet – hogy a felek egy harmadik pártatlan személy bevonásával közösen találjanak megoldást a problémájukra. Az eljárás a felek megállapodásával zárul, amelyben végső soron mindkét fél enged a saját korábbi álláspontjából.
A felek közötti közvetítés, mint konfliktuskezelési mód a napi gyakorlatban, informális keretek között is számos alkalommal tetten érhető. A felek a munkahelyi vitájukba először jellemzően a HR-eseket vonják be, akik az érintettek meghallgatása után, beszélgetések során kísérlik meg elsimítani a konfliktusokat és a jövőre nézve igyekeznek mindkét fél számára elfogadható és a gyakorlatban működőképes megoldásokat találni.
Amennyiben házon belül nem sikerül megoldani a problémát, a felek jellemzően ügyvédi segítséget kérnek a vitájuk rendezéséhez. Az ügyvédi szerepkör alapvetően az egyik fél érdekeinek a képviseletéről szól.
Tekintettel azonban arra, hogy a peres eljárás idő- és költségigényes, a per megelőzése, a felek közötti megállapodás elősegítése érdekében az ügyvédek is sok esetben alkalmazzák a felek közötti közvetítés módszerét. Mindezen törekvések ellenére előfordul, hogy a feleknek nem sikerül megállapodásra jutniuk és jogi útra terelődik a probléma.
„Pál azonban bosszut forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsít”
A peres eljárásban a bíró maga is élhet a közvetítés eszközével. A felek közötti egyeztetést, az egyezségi megállapodás létrehozását a bíróság az eljárás során bármikor megkísérelheti (Pp. 148.§). A munkaügyi perek kötelező egyeztetéssel indulnak.
A perben a felek maguk is bármikor kezdeményezhetik a megegyezést és a megállapodásuk bíróság általi jóváhagyását, amely ilyen módon ugyanolyan kötőerővel bír, mintha a bíróság az ügyben ítéletet hozott volna. A feleknek lehetőségük van továbbá arra is, hogy vitájuk rendezéséhez bírósági közvetítő segítségét kérjék.
Forrás: Hanyu Henrietta: Nem csak perrel oldható meg a munkahelyi vita. (JOGÁSZVILAG.HU) 2014. április 22.
