Mátyás ifjú korától igen nagy vitéz volt. Sokat csatázott mindenféle ellenséggel. Egyszer, hogy, hogy nem a poroszok fogságába került. A porosz vezér úgy gyűlölte, annyira haragudott rá, hogy megparancsolta a katonáinak: - Mátyást mindennap fogjátok eke elé! Hadd szántsa a hegyoldalakat, bánja meg azt is, hogy a világra jött! Eképpen szenvedett Mátyás, nehéz rabságban, porosz földön.
Egyszer az édesanyja, Szilágyi Erzsébet, meghallotta, hogy az ő egyetlen fia micsoda nyomorúságban sínylődik. Előhívatta az egész háza népét, szolgákat, s katonákat. Megkérdezte tőlük: - Melyiktek vinné el hamarabb ezt a levelet a fiamnak? - Én viszem, én viszem! - versengtek a szolgák.
Akkor csak lereppent egy nagy, fekete holló, s kikapta a levelet Szilágyi Erzsébet kezéből, s elszállt. Mátyás még azon az estén megkapta az édesanyja levelét, s választ is küldött a hollóval. Megírta, hol szenved, hogy szenved, s hogy eke elé fogják mindennap. Mikor Szilágyi Erzsébet ezt elolvasta, a szíve szinte meghasadt a gyermekéért. Nagy szándékot tett fel magában, s üzenetet küldött Mátyásnak: - Apád helyett apád leszek! Ebből Mátyás megtudta, hogy hamarosan kiszabadul.
Szilágyi Erzsébet akkora csapatot gyűjtött, hogy Mátyást ki tudták szabadítani a rabságból. Az asszony is ott harcolt a katonákkal, mint egykor Mátyás apja, Hunyadi János. Amikor Mátyást királlyá választották, a címerébe hollót tetetett, mert a holló vitt neki hírt a nehéz rabságba.
Forrás: Kóka Rozália: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele. Timp Kiadó, 2003.
Közzétette: Erdélyi Figyelő
Közzététel: 2017. dec. 23.
