Vajdahunyad város Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében, a Zalasd Csernába folyásánál fekszik. Árpád-kori földvára a mai vártól délre emelkedő Szent Péter-hegyen állt. A település 1307-ben főesperesi székhely volt. 1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul.
Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Ez idő tájt átépítették és kibővítették az építményt. A település mezővárosi kiváltságokat kapott és 1448-ban ferences szerzetesek telepedtek le benne. 1453 után az uradalmat Szilágyi Erzsébet örökölte. 1457-ben Hunyadi Mátyás adott engedélyt ortodox vallású jobbágyainak, hogy a városban kőtemplomot építsenek. 1482-ben a várat hatalmas uradalmával együtt Corvin János kapta meg, aki 1494-ben Kinizsi Pálnak zálogosította el. A 15. században már vasat és aranyat is bányásztak.
1528-ban a 184 ház kétharmada tűzvészben leégett. A település 1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsé-nek, Bethlen Istvánnak adományozta.
1634-ben alapították román nyelvű református egyházát. 1671-ben Thököly Imréé lett az uradalom. 1685-ben Apafi elkobozta Thökölytől, a település ekkor 184 házból állt és három malma őrölt.
1710-ben kapták vissza a ferencesek a Rákosdra vezető út mellett állt rendházukat, amely 1725-ben szerzett ismét kolostori rangot.
A tőle északra, a Cserna mellett fekvő Csernabányán 1667-ben már működött egy vasmű, amelyben nyersvasat és ekevasat állítottak elő.
A várat utoljára 1784-ben használták katonai célra, amikor a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-felkelés elől. A városka regionális jelentőségű kézművesközpont és Hunyad vármegye egyik kerületének székhelye volt. Az 1760-ban fölállított határőrvidék területére esett ugyan, de lakói nem katonáskodtak.
A XIX. század második felében Vajdahunyad vaskohászati központtá fejlődött. A második világháború után Románia egyik legnagyobb vas- és acélkohászati központja lett. 1980 és 1985 között a kohászat több mint húszezer főt foglalkoztatott.
Az 1950-es évek végén, a mezőgazdaság kollektivizálása idején ezrével érkeztek új beköltözők Moldvából és Havasalföldről. 1947 és 1949 között a város déli peremén egy földszintes munkásházakból álló kis kertvárosi negyedet hoztak létre. A régi várostól északkeletre tervezett, annak területét sokszorosan meghaladó munkás-város építése 1950-ben kezdődött, de az építkezés vontatottan haladt, a művelődési ház környékén álló szocialista realista lakóépületek csak 1959-ben készültek el.
A kohászati művek az 1990-es években több lépcsőben elbocsátotta munkásait és a korábbi töredékére csökkentette a termelését. A művek most az Arcelor Mittal céghez tartoznak és kb. 510. 000 tonna acélt gyártanak évente.
Lehet, hogy e név hallatán elsőre többeknek a városligeti Vajdahunyad – vára jutott eszébe. A mi történetünk azonban nem itt játszódik, hanem Erdélyben, az igazi Vajdahunyadon. A Hunyadi család vajdahunyadi várkastélya a 19. században már a magyar nemzet építészeti ereklyéjévé vált. Az 1896-os millenniumi ünnepségek, a honfoglalás emlékére készítették el mását, a Vajdahunyad várát Budapesten. A pesti Vajdahunyad – várát az erdélyitől több mint 500 esztendő és 454 kilométer választja el. Ez az erdélyi vár tehát az Arany – ballada színhelye.
A legenda szerint Mátyás király e vár börtönébe záratta a különös kegyetlenségéről hírhedt Vlad Tepes havasalföldi fejedelmet, akit számos filmből Drakula gróf néven ismerhetett meg a világ. Hiteles történelmi források szerint azonban nem ide, hanem a visegrádi vár börtönébe záratta Mátyás ellenfelét.
A vár híres lakói: Fráter György (Corvin János idejében itt volt kukta), Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János, Török Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Széchy Mária, Thököly Imre.
Forrás: wikipedia.org
