A váci csata 1849 július 17-én a szabadságharc egyik legjelentősebb győzelmét hozta. A Görgei Artúr vezette magyar fősereg sikeresen verte vissza a Paszkievics-féle orosz intervenciós hadsereg támadási kísérletét. A győztes csata után a magyar hadsereg további egy hónapig folytathatta hősies, ám kilátástalan harcát a kor két európai nagyhatalmával szemben.
A csata 2. napján Paszkievics tábornagy elrendelte a II. és III. hadtest egyesítését Váchartyánnál, de mivel ez csak lassan és késve történt meg, az orosz fővezér lemondott az aznapi támadásról. Ez az idő elég volt Görgei számára is, hogy felderítői révén értesüléseket szerezzen az orosz csapatok nagyságáról és helyzetéről. Ekkor világossá vált számára, hogy Gödöllő felé nem menetelhetnek. ezért úgy határozott, hogy az orosz csapatokat megkerülve Balassagyarmaton és Miskolcon keresztül vonul a Tiszához, majd Debrecenen és Nagyváradon át megkísérel lejutni az összpontosítás helyszínére. Az északi irányba történő elvonulást azonban nem sikerült időben megkezdeni, így a csata elől a magyar csapatok már nem tudtak kitérni.
A késedelmet elsősorban a hadsereget követő és Vácott összezsúfolódó nagyszámú, a polgári lakosságot és vagyontárgyait szállító szekerek okozták, amelyek akadályozták a csapatok mozgását Emiatt 17-én hajnalig csak a VII. hadtest bizonyos részei hagyhatták el a várost.
Az orosz támadás megindulását ugyanakkor sietette az, hogy az elvonuló I. hadtest idő előtt bevonta az oroszokkal szembeni előőrseit, s így azok láncában hézag keletkezett. Ezt használták ki a felderítésre induló orosz csapatok és oldalba támadták Görgei Ármin alezredes (Görgei Artúr testvére) különítményének még állásaikban lévő előőrseit. A megtámadottak segítségére sietett az egész különítmény és a III. hadtest is, melyet tévedésből ellenségnek nézték a honvédek, így a különítmény állását elhagyva a Duna-partra menekült.
Az orosz lovasság a kedvező fordulatot kihasználva egyenesen betört Vácra, s ott teljes pánikot okozott. Az újrarendezett különítmény azonban a III. hadtesttel összehangolva ellentámadásba kezdett, s a magyarok véres harcban visszaverték a cári csapatokat. Ez lehetővé tette, hogy kiürítsék a várost és befejezzék az elvonulást. A hátvédet a III. hadtest képezte, amely kisebb ellenlökésekkel megakadályozta az eredményes üldözést. Leiningen tábornok csapatai először a Gombás-patak vonalán álltak fel, majd miután az utolsó katona is elhagyta Vácot és a sereg zöme elérte Rétságot, a hadtest elhagyta állását és Váctól északra újra fölvette állásait.
A két váci összecsapás alkalmával a honvéd csapatok hozzávetőleg 2500 főt veszítettek, az oroszok ennek nagyjából a felét. Az oroszok sikeres váci visszaverése azt eredményezte, hogy a Görgei vezette sereg folytathatta győzelmes menetét, amelyet Paszkievics hiába próbált megakadályozni négy lovasezreddel, illetve az északról Grabbe tábornok által ideirányított hadoszloppal.
A magyar sereg 22-én már elérte Miskolcot. Görgei mindvégig sikeresen kitért Paszkievics elől, s egy – a télihez hasonló kerülővel – elérte a Tiszát, így lekötötte az intervenciós erők egyharmadát, saját erőinek négyszeresét.
Forrás: wikipedia.org
