A Dunakanyar központjának számító, gazdag történelmi múltú város a folyó bal partján, a Naszály hegy lábánál fekszik. Régészeti leletek bizonyítják, hogy területe ősidők óta folyamatosan lakott volt. Nevét a honfoglalás után először 1074-ben, majd 1075-ben a Garamszentbenedeki apátság alapítólevelében említették. Püspökségét Szent István királyunk alapította, az egyházi központ azóta meghatározó jelentőségű a város életében. Középkorban épített várát a tatárok 1241-ben a várkápolnával és az odamenekült lakossággal együtt elpusztították. A tatárjárás után IV. Béla király itt tanácskozott főuraival az ország újjáépítéséről.
A 14.-15. században Báthori Miklós humanista püspök felvirágoztatta a települést, munkásságának eredményeit a török uralom tette tönkre. A vár és a dunai átkelőhely stratégiai fontossága miatt 1543-1686 között a város kemény csatákban negyvenszer (!) cserélt gazdát. Újjáépítését a Rákóczi szabadságharc eseményei és természeti katasztrófák is hátráltatták. Az 1731-es tűzvészben a belváros 229 házából 198 égett le, tíz évvel később pedig a pestis tizedelte meg változatos etnikumú, újratelepített lakosságát.
Ma is látható barokk városképe a 18. század végére alakult ki, köszönhetően a város püspök-földesurai - elsősorban Althann Mihály, Althann Károly, Esterházy Károly és Migazzi Kristóf – városrendezési és intézményalapítási tevékenységének. Hazánkban egyedülálló műemlék az 1759-ben épült Gombás-patak feletti, barokk kőszentekkel díszített híd és az 1764-ben a Mária Terézia tiszteletére emelt diadalív.
1761-77 között épült a klasszicizáló barokk székesegyház, s közben vele szemben, 1772-ben a püspöki palota. Az 1777-ben nemes ifjak nevelőintézetének épített intézményből lett 1854 után a ma is működő börtön és fegyház. A felsoroltak mellett számos templom és középület is a 18. században jött létre. A következő század az iparosodás időszaka volt, gazdag céhes tevékenység alakult ki, kisüzemek gyárak keletkeztek.
A fejlődést segítette az 1846-ban Pest és Vác között megépült első vasútvonal, majd nem sokkal később a gőzhajózás is beindult. Az 1848-49-es szabadságharc két fontos csatája zajlott le Vácon. Emléküket a város déli kapujában, az országban elsőként felállított emlékoszlop őrzi, a búcsújáró helyként közismert Hétkápolna közelében.
A dualizmus korában a 19-20 század fordulóján fejlődő ipar, pezsgő kulturális és közélet, jól működő öntevékeny egyletek, sportkörök, népszerű társadalmi események, virágzó helyi sajtó jellemezte a várost. A két világháború sajnálatos eseményei megszüntették ezt az állapotot.
Az 1950-ben bekövetkezett államosítás, a pártállami uralom alapvetően megváltoztatta a gazdasági tulajdonviszonyokat és drasztikusan megcsonkította az egyházi intézményrendszert. Az itt működő állami vállalatok – Forte, DCM, hajógyár, stb. – munkaigénye felduzzasztotta a lakosságot, lakótelepek épültek, átalakult a város társadalmi élete.
A rendszerváltás újabb változásokat hozott. A város gazdasági élete jelentősen átstrukturálódott, a nagyipari munkahelyek jó része megszűnt. Az oktatás területén újra szerephez jutott az egyház, így Vác ma jelentős iskolaváros. Jó színvonalú gimnáziumai mellett itt működik a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata, a Teológiai Főiskola és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is. Sokszínű kulturális élete, fesztiváljai, színháza, barokk főtere, műemlékei, múzeumai, kiépített, szép Duna-partja, kerékpárútjai révén vonzó turisztikai és idegenforgalmi célpont.
Forrás: wikipedia.org
