Arany és Petőfi 1847. februárjától - a Toldi pályadíjának hírétől - 1849. júliusáig, Petőfi haláláig több mint hatvan levelet váltott egymással. Petőfi lelkesedését mindenekelőtt a Toldi szépsége keltette föl. Nemcsak örvendező érzéseit és egyetértő gondolatait küldi el Aranynak, hanem mindjárt a lelkét is: „Toldi írójához elküldöm lelkemet...” Megpecsételődik a két férfi barátsága, az évszázad két kiemelkedő alkotóművészének szövetsége.
„A magyar irodalom legszebb férfibarátsága kezdődik. Regény sem ábrázolt még úgy önfeláldozást, önzetlenséget, mint amilyen e két ember egymásnak s egymásról rótt írásában felénk árad. Levelezésük a világirodalomban a legtökéletesebb alkotás két férfi egymás iránt való vonzalmáról” - állapítja meg Illyés Gyula Petőfiről írott könyvében. A két költő megosztja egymással életük minden kisebb-nagyobb eseményét is.
Forrás: Alföldy Jenő, mek.oszk
"Szombaton, april 17-dikén, déli 12–1 óra közt éppen hivatalban valánk. Megkondúl a vészharang. Szétfutunk. Egyetlen rossz fecskendőnket néhányan megragadjuk, – mert a lovakat várni késő volt; de mit ér ez nádas, amellett sűrűn és rendetlenűl épített házak közt, oly irtóztató szélben, milyen akkor dühöngött! Visszafutok: s már előttem is tűz. A városház teljesen lángban van, körűlvéve a leomlott égő náddal s nincs egy lélek körűlte: de minek is –? a védés lehetlen. Réműlten futok lakomra, mely cserép födelü ugyan, de azért nem biztos: mert látok cserepes épűleteket lángba borulni. Végső szobáimból egy másikba hordom bútoraimat, hol azok semmivel sem valának nagyobb bátorságban; de pincém már tele a szomszédok holmijával, oda nem hordhatom. Már a templom – velem csaknem szemközt – ég. Köröttem nádas épületek. Hátul harmadik szomszédom háza s tőszomszédom óla már lángokban. Semmi védelem, mert kiki sajátját oltalmazza. Négy-öt szomszéd mégis összekerül s erőnk végmegfeszítésével hordjuk a vizet: az elhalt remény éledni kezd s a nádas kis ház tőszomszédomban meg van mentve! Szerencsére az égő házacska nem is náddal, hanem elavult s elrothadt gazzal volt fedve, amiatt nem éghetett sebes lánggal; különben végünk. A tűzveszély szélső vonala lakom megett húzódott át. Kerítésem, ólam, kertem teljesen épségben maradt, s most, – bár a város, mondani, egészen nyugotra feküdt lakom megett, az én kerítésem maradt legszélsővé – azon túl a gyepig rom, meg rom..."
Olvassa el vagy hallgassa meg a teljes levelet!LINK
Az épület és a telek emberemlékezet óta az Arany család birtokában volt. Sajnos, az eredeti szülőház nem maradt fenn. Arany János 6 éves volt, amikor házuk tűzvészben elpusztult. Bajó Gergely házában esküvőt tartottak, a sütés – főzés közben szikra pattant a tetőre, amelynek következtében óriási tűzvész tört ki. Az Arany porta a tűz martaléka lett. A leégett ház falait felhasználva építették fel újra a bogárhátú házat.
Ez a ház sem létezik már, mert 1847-ben a Kalári tűzvész elpusztította a város négyötödét, köztük ezt a házat is. A helyére emelt épületet az Arany Emlékegyesület 1908-ban megvásárolta 4200 koronáért és 1909. május végén avatták fel a ház falán ma is látható márványtáblát. Ezt a házat az ötvenes években államosították. 2002-ben kapta vissza az ingatlant az Arany János Művelődési Egyesület, de olyan rossz, elhanyagolt állapotban volt, hogy lebontották.
Az alapokat meghagyva, az eredetihez leginkább hasonlító, nádfedeles (immár a negyedik) épületet felépítve próbálták meg visszaidézni a szülőház arculatát. Az udvaron található kút már Arany idejében is létezett, bár az ágast és a gémet azóta több ízben kicserélték. A ház melletti eperfa is a Családi körben megénekelt fa „csemetéje”. Az épületet és a benne kialakított, néprajzi jellegű helytörténeti kiállítást 2010. júniusában adták át. A kiállított tárgyakon keresztül a XIX-XX. század fordulóján élő szalontai lakosok életébe nyerünk betekintést. A tájházban használati eszközök, bútorok, varrott terítők, korsók, munkaeszközök találhatók, amelyek Arany idejében a mindennapi élet részeit képezték.
Forrás: kolcsey.org
