Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
A versnek valós az alapja. A Debrecen—Fehértemplom közötti utat a megye kezdte építeni 1825-ben, nagyon lassan haladva az építkezéssel; az állam pedig ezért 1850-ben átvette az építést. 1850-ig a szegény jobbágy „végzi keservesen vármegye robotját" igájával, kaviccsal megrakott szekerével.
Arany közeli ismerőse, Rozvány György szalontai ügyvéd mondta el az alábbiakat egy a költővel közös, nem éppen kellemes esetről:
„Éppen Arannyal együtt mentem be Váradra az apám szekerén. Egy gazdag földesúrnak fia négyes úri fogaton utolért bennünket, s elébünk vágtatott; a mi lovaink azonban, egy kicsit nekitüzesedvén, nyomon követték az úri fogatot. Így egy ideig együtt haladva, utolértünk egy az út közepén haladó, és a megye közmunkájában kavicsot fuvarozó jobbágynak két kis ökör által nehezen vontatott terhes szekerét. Az úri kocsis már jó messziről kiabálta : „Térj ki!!"
A szegény jobbágy kezével, lábával nógatta az ökreit a kitérésre, hiába. Az úri kocsis bosszúságában , hogy az ökrök nem elég gyorsak, emiatt neki kell kitérni a sima útról, ostorával a szegény jobbágy és sőréinek (rövid szarvú vöröses marha) nyaka közé vagdalt. Arany, amint ezt a brutalitást meglátta, mélyen elszomorodott, s csak felsóhajtott: „ és ezek a gyámjai ennek a szegény népnek !"
Mi lett az úri kocsisból? Nem tudom, hanem azt már tudom: mi lett a hintóban feszítő földesúrfiból. Később megtudtuk, hogy teljesen tönkrement, oda lett a két faluja, több ezer holdas birtokával, oda lett a földesúrfi is. Otthonától távol, kegyelem kenyéren tengődve élt . Ma már nyoma sincs a fényes családnak az ősi fészken."
Forrás: Rozvány György cikksorozata: Arany János életéből, Nagyszalonta és Vidéke című hetilap 1890. ápr. 6.
Ha időrendben szeretne továbbhaladni, ide kattintva Aradra juthat el.
