Az egykori tanítványom emlékkönyvébe című verset az élet ihlette.1839 januárjában a munkanélküli költőt meghívja Rozvány József kereskedő tízéves Erzsébet, „Betti” lánya mellé magántanítónak. Arany náluk is lakott, a két vele kortárs Rozvány fiúval együtt.
A költő Rozvány Bettit nyelvünk gazdag használatára szoktatta: „Amit most mondtál, hogyan fejeznéd ki másképp? Hogyan helyesebben?” – Történelmünk jeles nőalakjaival is megismertette. A német nyelvet tanító jegyzeteit – a költő első, fent maradt fordítási kísérletével – tanítványa megőrizte, ma is megvan.
Forrás: Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet Budapest, 1960. MTA
Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK