Szlovákiában a besztercebányai járásban fekvő Szliács városközpontjától egy kilométerre, festői környezetben, az erdős hegyoldalon található a gyógyvizéről híres városrésze. A hely már az ie. 2000 körül is lakott volt. Szliácsfürdő 33 °C-os gyógyforrásait már a 13. században ismerték. Első írásos említése 1243-ban, IV. Béla király Zólyom szabad királyi városi jogait megerősítő oklevelében történt, amikor a város határának leírásában a közeli ásványvízforrásokat is megemlíti.
1478-ban Mátyás király és Beatrix királyné is ellátogatott ide. A látogatásról a király budai udvarában vendégeskedő Aeneas Silvius nuncius tesz említést "Cosmografia" című geográfiai művében.
A 17. század közepétől egyre több neves és gazdag személyiség jött ide, hogy gyógyulást találjon. A fürdő használatára 1711-től már állandó felügyelő figyelt, első korszerű fürdőháza 1819-ben klasszicista stílusban épült.
Neves vendégei közül említésre méltó Kossuth Lajos és Arany János. A szlovák nyelvtörvény következményeként Kossuth magyar nyelvű emléktábláját 1997-ben távolították el a Detva (korábban: Pest) vendégház faláról. Szövege ez volt:
„KOSSUTH LAJOS HAZÁNK NAGY FIÁNAK 1847. ÉV NYARÁN SZLIÁCSON VALÓ TARTÓZKODÁSA EMLÉKÉRE. AZ 1897–98. ÉVI FÜRDŐKÖZÖNSÉG.”
A 25-33 fokos ásványokban – kén, hidrogénkarbonát, mész, magnézium, kovasav - és szénsavban gazdag források vizeit évszázadok óta szív-és érrendszeri, vérkeringési, emésztőrendszeri és civilizációs betegségek gyógyítására használják. A 16-18 században neves szerzők, így a magyar Bél Mátyás - műveiben is szerepelnek ezek a gyógyvizek.
Gótikus Szent Miklós temploma a 13. században épült. A közelben álló Szent Hildegárd kápolnát 1855-ben Albrecht főherceg építtette. A trianoni békediktátumig Zólyom vármegye részeként Magyarországhoz tartozott. 1936-ban épült máig működő repülőtere, városi rangot 1969-ben kapott.
Fényes Elek, a neves földrajzi író 1851-ben így írt a fürdőhelyről:
„Szliács, a Garam regényes völgyében, Zólyom vármegyének egyik legkiesebb halmán, Zólyomhoz 1/2 mérföldnyi távolságra fekszik. Híres meleg fördőjéről és savanyuviz-forrásáról.
Az egész áll három tükörfördőből s négy ivóforrásból. Leghasználtabb fördő a meleg tükör, mellyben az ember beléptekor nem meleget, hanem szokatlan hideget érez, melly hideget csak fokonkint váltja fel a kellemes meleg. A hideg tükör vízhévfoka nem egészen 20°-nyi. A bemenőben hideg folyóvizhez hasonló érzést gerjeszt, melly fokonkint kellemesb mérsékletre, s végre az egész test felületén olly erős égésre változik, hogy az ember magát tüzes széntől véli illettetni; azonban csak a bőr az, melly a növekvő melegben osztozik, belől az ember mind inkább hideget érez.
A szliácsi ivó- és fördő vizek olly vasasvizek, mellyek sós részszel, mindenek előtt annyi mennyiségü szabad s megkötött szénsavval bővelkednek, hogy e tekintetben minden ismeretes ásványvizet felülmulnak. Bővebben lehet erről olvasni Dr. Wagner Dániel urnak 1834-ben Pesten német nyelven kiadott röpiratában. Haszna kitünő a máj, bél, aranyéri, komorkórsági, méhgörcsi, köszvényi, gyomorgörcsi, sáppadtsági, elgyengülési és meddőségi bajokban.”
