A legtöbb életrajz mezei munkával foglalatoskodó gyermekként mutatja be Arany Jánost ifjúkorában, annak ellenére, hogy a nagy költő dédapja, Arany Ferenc a Kraszna vármegyei Nagyfalu lakosaként kapott I. Rákóczi Györgytől 1634-ben nemesi oklevelet. Fia, Sámuel, Nagyszalontáról nősült, és maga és utódai is mint szabad hajdúk nemesi szabadsággal bírtak.
A török kiűzését követően az udvar azonban nem állította helyre a bihari kis hajdúvárosok kiváltságait. I. Lipót, aki az utolsó erdélyi fejedelem örökébe lépett, és annak jogutódja lett, az egykori hajdúk leszármazottjainak fegyveres szolgálataira nem tartott igényt. A települést először kamarai igazgatás alá helyezték, 1702-ben zálogbirtokként, majd 1745-ben örökjogon az Esterházy-család kapta meg.
A szabad hajdúk nem törődtek bele könnyen kiváltságaik elvesztésébe. Tömegesen vettek részt a Rákóczi-szabadságharcban, annak bukása után pedig egészen az 1840-es évek elejéig pereskedtek a hajdúkiváltságok visszaszerzése érdekében. Az Esterházyak a hajdúk zömét jobbágyi sorba taszították, de méltányolva egykori kiváltságaikat, kedvezőbb helyzetet biztosítottak számukra. Mint taksás jobbágyok (a robotot évente egyszer megváltók) szabadon költözködhettek, a naturális szolgáltatásaikat (elsősorban a robotot) pedig évi fix pénzösszeg fejében megválthatták. Uraik nem szóltak bele érdemlegesen a mezőváros önkormányzatába, sem lakosságának vallási életébe.
Az Arany család sem tétlenkedett, ezért 1778-ban ún. nemesség-vitató pert indítottak, ami rendkívül hosszúra nyúlt. Három ízben nyertek, negyedíziglen viszont végleg elvesztették a pert. Arany János édesapja még fia születése után is utánajárt a nemességnek Erdélyben a királyi táblánál, de mindhiába. Ennek ellenére Nagyszalontán mindenki nemesnek tekintette az Arany családot. Arany Jánost ezért is választották meg jegyzőnek és „nemzetes jegyző úrnak” szólították. Ezt a kérdést a költő így foglalta össze önéletrajzi levelében: „Nagy apám nemes volt, s apám, a kutyabőrnek birtokában, nem vala képes visszaszerezni a kiváltságot, minthogy erdélyi fejedelemtől (I. Rákóczi György) nyerte volt ezt a család.”
Az Árkádia-féle (1853) című versben némi iróniával tekintett vissza erre:
„Kutyabőröm nem hiányzott,
De hibás volt dátuma,
Bennem a tens (tekintetes) vármegyének Elveszett egy vótuma:
Ki tudja, ha e szavazat El nem vész... ?
Eh! feledjük, ostobaság Az egész.”
Mindemellett Arany magát a szabad hajdúk ivadékának tartotta, bizonyíték erre az egyik legszebb 48’-as „Beállottam a Bocskai csapatba” kezdetű toborzóverse, melyben a szabadságharcot a hajdú hagyományok folytatásaként értékelte.
Az előbbiek ismeretében egyetérthetünk Szerb Antal azon megállapításával, hogy Arany János esetében szintézisre jutottak a magyar nemesi hagyományok, a nemesi történelem a népi realitással.
Forrás: docplayer.hu
