A vers főhőse valós személy, Szeremley Gábor református lelkész és teológus, aki az egykori Disznóshorváton, a mai Izsófalván született, 1807-ben. Iskoláit szülőhelyén kezdte, majd Sárospatakra ment, ahol tanulmányainak bevégzése után köztanító, később segédtanár volt. 1835-ben külföldre indult és félévet a bécsi teológiai fakultáson, felet a berlini egyetemen töltött. Hazájába visszatérve 1838 elején felsőnyárádi lelkész, 1839 őszén pedig máramarosszigeti teológiai tanár lett. Innen hívták meg 1841-ben a sárospataki akadémiához, ahol hat évig politikát, négyig bölcseletet adott elő.
Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
1851-ben a bécsi protestáns fakultás tanárának nevezték ki és részt vett a magyar protestáns egyház szervezésében Bécsben. Még ez évben visszatért Sárospatakra, a dogmatika tanszékre, melyen 1867. január 26-án bekövetkezett haláláig működött. 1862. szeptemberében a bécsi fakultás teológiai doktori címmel tüntette ki. Sárospatakon halt meg, 1867-ben. Cikkei az Athenaeumban (1838-1841) és a Sárospataki Füzetekben jelentek meg, utóbbinak egyik alapítója volt.
Forrás: wikipedia.org
Nagytiszteletü és tudós Szeremley Gábor manapság is népszerű ember Magyarországon, holott már rég meghalt és a nevét még teljes életében is csak kevés ember ismerte. De hát ő Arany János A tudós macskája című versének a hőse és ez mindent megmagyaráz. Az ismeretséget a poéta és a bogaras professzor között Szilágyi István közvetítette, mikor 1847 nyarán néhány hetet töltött Aranyéknál Szalontán. Ekkor vette elő útitáskájából Szeremley Gábort, aki 1837 —41-ig Máramarosszigeten professzor theologiae (hittudományi professzor) volt.
Híres papi és tudós famíliából származott. Előbb ugyan szülőföldjén, Borsodban, Felső-Nyárádon másfél évig paposkodott, de azt állítja teljes meggyőződéssel a tiszteletes és szent presbyteriumról, hogy jászolra valók. Elhagyá hát őket és Szigeten keltett föltünést csodálatos szokásaival, donogó, éneklő beszédjével. Itt a kollégium háta mögött, a mostani igazgatói házban, nőtelen legény létére nagy lakást és kertet kapott. A kurátor jó szívvel élelmességre akarta kapatni: azt magyarázta neki, hogy a kertben nemcsak széna, gyümölcs terem meg bőven, hanem ha beveti, temérdek zöldség is, amiből szépen kereshet.
Amit Arany a tudós macskájában megír, az szórul-szóra megtörtént Szeremleyvel. Mert a nagytiszteletű úr inast is tartott, ami bizony nagy fényűzés volt, mert egyetlen egy szobában lakott könyveivel. A hagyomány még az inas nevét is föntartotta. Csemecska Mihálynak hívták a jeles férfiút, aki furfangos fickó lehetett, a mint a híres macskatörténet is bizonyítja.
Rendező: Kondor Áron
Iskola neve: Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium
Közzététel: 2018. szept. 3.
Szilágyi István nagy örömet szerzett Aranynak a Szeremley-féle történetkékkel. Mert nemcsak hogy versben dolgozta föl az egyiket, hanem Szeremley neve még sokszor megfordult ajkán. Bizalmas, meghitt körben Arany levetkőzte komolyságát, szívesen és nagyon mulatságosan tudott adomázni. Arcjátéka és hanghordozása ellenállhatatlan komikai erővel hatottak a hallgatóságra. Ilyenkor aztán Szeremley is sorra került.
Sárospatakon Szeremley 1851-ig tanított. Ekkor Bécsbe hívták a protestáns teológiai intézethez, hogy ott a dogmákat (vallási meggyőződés) Kálvin értelme szerint magyarázza. Nem tudott ellenállani a csábító ajánlatnak, elfogadta a meghívást. De a teológia előadásait nem német, hanem latin nyelven tartotta. Emiatt nem volt kedvelt a németek közt. Mikor végre rákényszerítették, hogy németül tanítson, megtette, de csak azért, hogy megmutassa, hogy ezen a nyelven is tud tanítani. De most már nem volt maradása a császár-városban. Visszavágyódott a kies vidékű bodrog-parti városba. De csak 1856-ban kerülhetett vissza Patakra.
Itt csöndes, elvonult életet élt haláláig könyvei közt forgolódva. Ez időből legföllebb két dolgot jegyeztek föl róla az annalék.(évkönyvek, krónikák) Az egyik, hogy a Józsa Gyuri féle ösmeretes adomát, amikor a művész-bolhát nagy ujja körmével megroppantotta, cinegevékony éneklő hangján, ha jó kedve kerekedett, mily eredetien tudta előadni. Persze nem a dolog komikumán nevettek hallgatói, hanem az ő különös, vontatott előadásán.
A másik dolog szenvedélye volt, de erősen titkolta s váltig azt hitte, senki sem tud róla Patakon. De bizony a gonosz nebulók ezt is kilesték. Estefelé mindig örömest sétálgatott a pataki jegenyés alatt, mint professzorhoz illik, komoly méltósággal. Hanem gyakran meg-megállt s ha senkit sem látott az árnyékos úton, kiderült az arca és fütyörészve ügyetlen valcerlépésekben ugrált előre, hátra. Ha valakit csak messziről is megsejtett, újra komoly ráncokba szedte orcáját s lassú méltósággal ballagott tovább. Egyébképpen pedig mindig a tánc hívságos mivoltát prédikálta.
Az újabb professzorokról bajosan fognak ilyen vidám históriákat írni; azok sokkal praktikusabb emberek. De hogy meg van-e bennük az a lángoló, önzetlen tudományszeretet, mint Szeremleyben s általában a régi professzorokban, arra már ők feleljenek.
Forrás: Gyöngyösi László, Új idők 1897.2 (részletek)
