1851 tél vége felé igazi öröm érte: meglátogatta Tompa Mihály költő aki 1851 nyarán új parókiába költözött, Hanvára, s egyik öröme a jobb jövedelmen túl az volt: „Van káplánom, kit az egyházban hagyhatok, pénzem annyi, mennyivel Pestre és onnan hozzád elmehetek. Készült is erősen. Szemere Miklósnak írta: „Szeretnék már szeme közé nézni ennek az embernek, ki hogy nagy költő, bizonyos. Meg akarta lepni, mint annakidején Petőfi:
„Majd elmegyek én incognito,(álnév, ismeretlen) beszállok hozzád és szállást kérek, mint idegen, nem vallom ki, hogy ki vagyok; ha rám ismersz, jó, ha nem, majd meglátom akkor,mit csinálok.”
Valóban így is tett. 1852 február 20-án, egy pénteki nap délutánján, mint , fehérmegyei poéta állított be „de én rögtön gyanúba vettem s így kénytelen volt elnevetni magát” — írta Arany sógorának, Ercseynek.
A szűk szobában ott egy termetes szál ember, fürkészve veszi szemre régi barátját, kit most lát először, mosoly bujkál bajusza alatt; a másik összehúzott szemmel fordul a látogató felé, kétségeskedve egy képzelt képpel méregeti össze az őszbevegyült fej, telt arc vonásait. Tompa ekkor még jókedvű, tréfaszerző, adomázó ember; most a sikerült csíny felvillanyozza, bajos ráösmerni benne a panaszos levelek írójára: „23,-a délig mulatott nálam... — írta Arany. — Remek fiú, kit nem csak becsülni, de szeretni is kell. Ha munkáit olvasva azt hinnéd, hogy valami melancholikus (bús) ember, igen csalatkoznál, örökké röhögtetett bennünket élczeivel s anekdotáival. E három nap valóságos oáz (oázis régiesen, megnyugvás, felüdülés) körösi életem Szaharájában".
Mikor hazament, Arany és Szász - kit még Gömörből, nevelőkorából ismert -, elkísérték szekéren Ceglédig, mert még csak odáig járt Pestről a vonat; a kis Juliskát is magukkal vitték. Tompa búcsúzóul azt ajánlotta, fogadják meg, hogy ő minden tavasszal elmegy Aranyhoz, az meg minden nyáron őhozzá, ha lehet, családostul. E kedves terv, sajnos, mindegyik részről csak nagysokára és igazában csak egyszer sikerült.
A vidám vendéget Szász Károllyal együtt Ceglédig kísérték szekéren, onnan már vonat járt Pest felé. Arany ez év májusában adta közre a Nagyidai Cigányokat. A «Csóriász» nyomdai kiállítása elég szegényes volt, tartalma sem elégítette ki a bírálókat, de egyesek élvezettel olvasták. Vörösmarty Mihály és Tompa Mihály különösen gyönyörködtek benne.)
Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajza II. kötet
Arany János látogatása Tompa Mihálynál, Hanván. LINK
