Aranynak a munkánál is jobban lohasztotta kedvét egy váratlan körülmény, mely szinte mindannyiok állását megrendítette. A kormány észbe kapott, hogy a sok új tanári állás, a kálvinista iskolák választási szabadsága mellett, sok veszedelmes embernek adhat búvóhelyet, akik szerepet vállaltak a szabadságharcban. Minden tanártól bekérték önéletrajzát, különösen az érdekelte őket, mely tárgyból vannak képesítve, s kész-e abból majd vizsgázni; főképp pedig: mivel töltötte az időt 1848 március 15-től tanárrá választásáig.
Arany nem tudott tanári képesítést felmutatni, hiszen néplapot szerkesztett, s a forradalmi kormány hivatalnoka volt. Helyzete így megint kérdésessé vált. Önéletrajza november 9-én kelt; őszintén megvallja benne fogalmazóságát, de meg is magyarázza, hogy szorult helyzete vitte rá; hivatkozik a cs.és kir. főszolgabíró irodájában töltött időre, s a geszti Tisza Lajosra, „ki, ha az idő rövidsége s távolság engedné, politikai s erkölcsi feddhetetlen magam viseletéről bizonyságot tenni nem vonakodnék".
Ezen irattal kezdődött tanári működése, s ez a bizonytalanság várta új otthonában. A damokleszi kard sokáig lebegett a fejők felett. Bánta, hogy elhagyta Szalontát, s hogy e pályára lépett.
A mindennapi megélhetés is gond volt. Drága Bécsnek csúfolta Kőröst; „drágaság, mint Pesten" - írta volt geszti tanítványának, Tisza Domokosnak. Ez az állapot annyira nyilvánvaló volt, hogy az egyháztanács már Arany odaérkezése előtt önként fölemelte a tanári fizetést ötszáz pengőről ötszázötvenre.
Már-már arra gondolt, hogy nem lesz itt tartós maradása. Tataroztatta az otthoni kis házat, s bár kérték, egyelőre nem adta bérbe; „ki tudja, nem szorulunk-e vissza, s az esetben jó egy barátságos fedél,... ha t.i. van a háznak fedele". Lelkére kötötte sógorának, Ercsey Sándornak, hogy Nagyszalontán hernyóztassa a fákat, legyen gondja a szőlőre. „Inkább szeretnék fás-kertembe vagy hozzátok, mint az itteni fel- és algymnasiumban sétálgatni" - írta neki, amint először tavaszodott rá Kőrösön. Sűrűn váltott levelet otthon maradt rokonaival, ebből is látni, mennyire kívánkozott vissza közéjük.
Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajza II. kötet
