Aranyéknak igen nehezükre esik idegen fedél alatt lakni. Otthon, a maguk szegénységében’ éltek; most alig egy év múltán már költözködni kellett. A Beretvás-féle lakást megkedvelték. Egy jó szomszédjuk volt ott, Kupái Kovács Mihály; a telek vége Gubodyék portájára rúgott, akiknek hasonló korú gyermekeik voltak; a fiatalok a kerítésen át jártak egymáshoz, játszani. Csakhogy ez a szállás nem ígérkezett tartós-nak. A költő már 54 tavaszán aggódva írja sógorának: „Szállásunkat most ősszel nem, tavasszal minden esetre változtatnunk kell. Ezt nem örömest tesszük..."
Irtózik ettől a ,cigány-élettől’. Szerencsére éppen megürült az eklézsiának egyik háza, ,az iskola tövében’, amelyben azelőtt az öreg Fitos lakott ; ideköltöztek Aranyék 1855 április havában. „Nincs oly nagyszerű, mint a másik, de mégis több kényelmet ad falusi szabású embernek — írja Tompának. — Kert is van egy kicsi.“ Ez ugyan csak akkora, hogy ha egy szekér végigmegy az utcán vagy a kert alatt, az egészet ellepi a por; a kút sem igen győzi az öntözést. De. ismét maguk lakják az egész portát.
A ház két zöld zsalugáteres ablakkal néz az utcára; az ablakban muskátli, sárga viola: a serdülő Juliska virágai. A ház előtt léckerítés; két kőoszlop között deszkakapu, mellette kis ajtó, tovább néhány lépésnyi deszka-berena (ritkás deszkakerítés). Az épület közepén tornác ugrik ki az udvarra, melyre egy lombos eperfa vet árnyékot, mint otthon; csonkja még ma is él.
Arany az egyablakos udvari szobában szokott dolgozni, hátrább esik egy harma-dik szoba, külön bejárattal az udvarról, ez Arany Lacié; világosságot az ajtóba eresztett üvegablakon kap. Ha diákpajtásai Lacihoz mennek, az ablak alatt lehajolva, lábujjhegyen surrannak el, hogy az ,öreg urat’ ne zavarják. Ha szerét ejthetik, beleskelődnek a szobába, a tömzsi íróasztalra, melyen rendbe rakott könyvek állanak; egyiknek-másiknak sikerül Laci jóvoltából megszerezni egy-egy eldobott papírszeletkét; így maradt fenn Csabából három sor, s még két kis foszlány. Akkoriban szokott kedvtelésük volt a diákoknak, hogy karikásostorral csergettek; de a költő háza körül nem háborították a csendet, még a kert alatt sem.
A ház ma már nem áll; 1861-ben lerombolták, telkének egy részét a kibővített iskola-épület foglalta el. A költőnek egyik lelkes tanítványa, Szél Farkas azonban lerajzolta, rajzát még 1860-ban közölte a Vasárnapi Ujság. — Itt lakott a család, míg csak Kőrösön maradtak. Lassanként az Iskola sorsa is rendbe jött, azzal együtt a tanárok állása is.
Az 1848-as nemzedékből mindenki, aki magát a haladás hívének tekintette, körszakállat: Kossuth-szakállat és bajuszt viselt, míg a reakció továbbra is szőrtelenül járt. Ezért a szabadságharc bukása után a szakállviselés, főleg a Kossuth-féle, a politikai ellenállás jelének számított. A Bach rendszerben a hatóság még a bajusz- és szakáll- viseletbe is beleszólott: nemes egyszerűséggel betiltotta.
Arany is lenyírta szakállát, rövidebbre csípte bajuszát, megelőzendő a tiltó parancsot, mely már Kecskeméten várakozott expeditióra.(kiküldésre)
Csak a kormány által engedélyezett tankönyveket volt szabad használni; állandó igazgatót kellett választani: a tíz tanár mellé még kettőt követeltek. Részletesebb ön-életrajzot kívántak a tanároktól, irodalmi munkásságukra kiterjedőn; Arany ezt oly nyíltan megvallotta, hogy megdicsérték érte.
A pesti kerület iskolafelügyelője Mikulás Dániel a körösi iskola iránt azonban tűrhető jóindulattal volt. 1853-ban meglátogatta, s oly jelentést terjesztett föl, hogy ,a tantestületben kitűnő és általánosan elismert szakférfiak vannak’. Aranyról 55-ben azt jelentette:
„Der Unterricht ist einem Manne anvertraut, dér alles mögliche thut und wirkt zűr Emporhebung dér Muttersprache.“("Az oktatást egy olyan férfira bízták, aki minden lehetségeset megtesz és hozzájárul az anyanyelv felemelkedéséhez").
Fel is mentették a vizsgálattól; ezzel véglegesen megerősítik állásában; az iskola is elnyeri 1853-ra a nyilvánossági jogot, — elsőnek a protestáns iskolák közt, s érettségi vizsgálatokat tarthat.
Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajza II. kötet
