Ha nincs dolga az iskolában, minden idejét otthon tölti. A diákok, ha átleskelődnek az iskolaudvarról a deszkakerítés hasadékain a professzor úr mindennap tisztára sepert udvarára, ott látják az udvaron járkálva vagy a kis kertben babrálgatva, derekán átkötött hosszú ,Schlafrock’-ban, (köntös) fején kék bojtos piros házi sipka, melyet kis unokahúga, Ercsey Sándorék leánya kötött. Vagy szobájában ül, házi dolgozatokat javítva; ritkábban saját munkái fölé hajolva. Szokásaiban korán öregessé vált. Pedig az ötvenes évek derekán még „derék, mondhatni szép férfi volt“ — írja sógora, Ercsey Sándor.
Aki e csöndes hajlékot látta,e nyájas családot: méltán gondolhatta, hogy itt a megelégedés, a boldogság lakik. Pedig bent a házban sötét gond tanyázott. Mikor izgatottan s kifáradtan családja körébe tér, s enyhületre, vigaszra volna szüksége, s akkor sóhajokkal, az el nem élhetés miatti örökös aggodalmakkal kell találkoznia, melyek bár némák, de annál gyötrőbbek!
Az apát az élet ,megviselte zordul’. Idős szülék kései gyermeke; sokat nélkülözött fiatal korában; vándoréveiből betegen tért meg; mikor révpartot érne, a nemzeti csapás feldúlja egész életét; két évnél tovább bizonytalanság közt hánykódik.
Állandóan két ember helyett dolgozott, mint költő s mint a család kenyérkeresője. Az életben erős, szinte túlzott kötelességérzet jellemezte, költői munkásságában emésztő töprengés, gond, ,örök kétely’. Nem csoda, ha testben- lélekben kimerült. Egészsége sincs rendben; régi bántalmai kínozzák. Fej- és fülzúgásról állandóan panaszkodik, emiatt a nyakkendőt sem tűri.
A fejzúgás hol tompább, hol élesebb fájdalommal jár, „mi rendesen nagy szellemi lomhaságot eredményez". 1853 tavaszán chronikus (hosszan tartó) baja’ — a fiatalkori tüdőbaj — ,mit 1839 óta hordok keblemben, mint sérült szarvas a nyilat’, ,újra megmozdult, nem először, bár nagy időközökben’ (Tompának, 53 május 23.). Ezzel „intést kaptam, hogy egy szép tavasszal oda fogok költözni, hol nincs Schul-inspector (tanfelügyelő), s az egy kissé megrezzentett".
Kőrösön egy időre megenyhül, de hamarosan új csalódás nehezül reá: az állás bizonytalansága, a megélhetés nehézsége. Eleinte külső körülményeit okolja. ,Szaharának’, exiliumnak’(száműzött) érzi Kőröst. „Szalontán sem éltem valami nagyon változatosan, de itt az egyhangúság megöl" — írja sógorának. „Tönkre vagyok téve az unalom és egyhangúság által" ; „ez a monotónia öl meg".
Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajz II. kötet
