Szatmárnémetitől 34 km-re található Erdélyben. A legközelebbi magyarországi település a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj , a várostól 11 km-re. 1264-ben már létezett és a Kaplon nemzetségbeli Károlyi család első birtokközpontja volt. Eredeti településmagja a mai kastély és a római katolikus templom között állhatott.
Nagykároly 1346-ban a Károlyiaktól szombatonként hetivásár tartására kapott engedélyt, Károlyi Lancz László 1482-ben kezdte építeni várkastélyát, 1526-ban ebből a várból indult el a Károlyiak bandériuma a mohácsi csatába.
Lakossága 1554-ben áttért a protestáns hitre, 1567-ben esperese aláírta a kálvini hitvallást, református főtanodát is alapítottak a településen. 1591-ben református zsinat székhelye volt, amely a Gergely-naptár bevezetése ellen tiltakozott. Károlyi Mihály 1592-ben a török ellen a várat négy védőbástyával látta el, a vizesárkokat kiszélesítette, a megemelt védősáncot palánkokkal erősítette meg. A törökök egyszer ostromolták meg a várat, sikertelenül.
1703-ban az erdélyi hadjáratából visszatérő II. Rákóczi Ferencet Barkóczi Krisztina tartóztatta fel, és csak férje, az időközben a kurucok oldalára állt Károlyi Sándor parancsára nyitották meg előtte a vár kapuit. Rákóczi ezután 28 napig tartózkodott az erős falak között, amely a továbbiakban a kurucok egyik központja lett. 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy János itt kezdték meg a tárgyalásokat a szatmári békéről, melynek megkötése után Károlyi megkezdte a település újranépesítését.
1765-ben gyógyszertár nyílt a városban. 1717-ben először a csizmadiák, szabók és szűcsök céhe alakult meg, majd 1735-ben a tímárcéh is.1784-ben már 370 kézműves 54 különféle iparágat gyakorolt itt. A leghíresebbek a gubacsapók (a guba anyagát és magát a ruhadarabot is gyapjúból készítő mesterember) és a tímárok (a bőrt, nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterek) voltak. 1725-ben a piaristák gimnáziumot alapítottak; majd az 1700-as évek közepén a Károlyiak védnökségével Szatmárnémeti Pap István nyomdát állított föl Nagykárolyban. A város 1780-tól Szatmár vármegye székhelye.
1858-ban kezdte meg működését a dohánybeváltó és a dohányfermentáló ("fábrika"). Utóbbi egészen a 20. századig a város egyik fontos üzeme maradt.1871-ben elkészült a Nagykárolyt Szatmárral és Debrecennel összekötő vasútvonal is. 1901-ben nyílt meg a város állandó színtársulata, 1908-ban kapta meg önálló épületét.
A román hadsereg 1919. április 18-án vonult be a városba. 1923-ban szüntették meg a piarista gimnáziumot, helyette felállították a román–magyar, majd a román–német két tannyelvű Vasile Líceumot. A polgári leányiskolát román tannyelvű algimnáziummá alakították, a polgári fiúiskolát pedig megszüntették, helyette inasiskolát hoztak létre. A két világháború között új ipari üzemek alakultak, például 1928-ban a Rekord gombgyár, amely 1960-ig működött. A II. világháború Nagykárolyt sem kímélte,1944. október 25-én vonult be a román és a szovjet hadsereg. A háború után még hat évig határzár alatt állt a település. 1948-ban egy csak néhány évig működő magyar tanítóképzőt, 1952-ben pedig egy magyar nyelvű líceumot alapítottak, amelyet 1959-ben összevontak a románnal. A kommunizmus évtizedei alatt összesen mintegy ötezer lakótelepi lakást építettek föl.
Készítette: Pataky Sándor 2013. A régi képeslapok alapján.
