Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
Arany sértett önérzete a Magyar Hírlap A nagyidai cigányokat kifogásoló cikkére ezzel a jelképes verssel vágott vissza: a meghajszolt nemes mén a költő Pegazusa, mely lerázva bosszantott, utolérhetetlenül száguld előre.
A cím alá ki is tette: „Emlékezés a Nagyidai czigányokrau. A verset a Budapesti Visszhang közölte, „Mephistó” álnéven.
Nézzük meg közelebbről, miért is írta ezt a verset Arany János, s hogy kezdetben mi lehetett az elutasítás oka. Először is, A nagyidai cigányokban hemzsegnek az 1848 -1849-es események korabeli megítélését gyökeresen másképp bemutató jelenetek.
A közismert történeti anekdota szerint a XVI. században Perényi, a Szapolyai János király pártjához tartozó főúr cigányokkal védelmeztette várát, Nagyidát a Habsburg király, Ferdinánd serege ellen. A cigányok diadalmaskodtak volna, ha nem kiabálják a visszavonuló németek után: szerencséjük, hogy elfogyott a puskapor, különben... Ezt hallva a német vezér, Puchaim visszafordult, elfoglalta a várat és lenyakaztatta a cigányokat. A Nagyidát bohózatba illő módon feladó cigányhad hajdani históriájának fölemlegetése már Petőfi komikus eposzában, A helység kalapácsában is fölmerül, a kocsmai malacbanda cigány zenészeinek bemutatásakor. Arany művében az anekdotát érdemlő történet terjedelmes hősköltemény magaslatára emelkedik: szerzője az 1848–49-es magyar szabadságharc allegorikus torzképének szánta.
Tehát a könnyen hevülő, de állhatatlan cigányhadat a magyar jellem karikatúrájaként fogta fel Arany: „Rajongva tűnt elém a sátrak népe: (...) / Dicsőséget szomjaznak minden áron, / De, ha nem kell vér, olcsón is veszik; / Ritka dolog, hogy egyetértsen három; / A holnapot ma bízvást megeszik”. A komikus eposz valamennyi kellékét (segélykérés, seregszemle, haditanács, párbajok, csodás alvilágjárás stb.) fölvonultató műben Csóri vajda cigány logikával gondolkodik és álmodozik: „Eljárta eszével Nagy-Cigányországot: / Hogy s mikép vesz ő majd új veres nadrágot, / Amely senkinek még soha testén nem volt – / Ánglia-posztóján bársonybul lesz a folt.” Ám az allegorizáló szándék következtében a cigánysághoz hagyományosan rendelt negatívumok köre módosul, pl. nem mutatkozik gyávának: a cigányok a várban maradnak, miközben a várat védő magyar sereg az éj leple alatt elszökik. (Igaz, nincsenek tisztában az erőviszonyokkal, tényleges küzdelemre pedig nem kerül sor.) Ugyanakkor az általában egy húron pendülőnek ábrázolt cigánycsapat itt (főként amikor a koncról van szó) igencsak széthúzónak bizonyul.
Az ellenfél, a német tudálékossággal háborúzó ostromló sereg is megkapja a magáét. Voltaképpen mindkét tábor káprázatok után fut, s kiereszti markából a valóságot: a cigányok délibábért vagy a pillanat öröméért dobják oda, a királyi had pedig az elvont elméleti tudás oltárán áldozza fel. A kortársak még könnyen érthették az allegorikus célzásokat: a semmivé vált kincs a Kossuth-bankó; a győzni nem képes, így dühödten bosszút álló Puk vezér: Haynau; Csóri vajda pedig – „a nagy álmodó, / Ki maga alszik egy nemzet nevébe, / Álmában újabb, szebb hont alkotó” – maga Kossuth.
Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajza, magyar-irodalom.elte.hu
Közzétette: TheExperiDance
Közzététel: 2018. nov. 14.
