A Tisza-parti város egykor Máramaros vármegye székhelye, valamint Magyarország fa- és sóiparának központja volt. Nagybányától 53 km-re, északkeletre a Tisza bal partján fekszik. Közúti határátkelő- hely Ukrajna felé, neve a Máramaros folyónévből való, aminek most Mara a neve. A név arra utal, hogy a város a Tisza és az Iza folyó szögében épült.
A település a 13. század végén alakult ki, oklevelekben 1308-ban említették először. A 14. század közepére jelentős vásáros hellyé fejlődött, s Máramaros megye egyetlen, túlnyomóan iparosok és kereskedők lakta városa lett.
A lakosság jellegzetes csoportját alkották még a közeli rónaszéki sóbánya munkásai. 1352-ben részesült azokban a kiváltságokban, amelyeket a másik négy máramarosi várossal –Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező - együtt kapott Károly Róberttől. A 14. század végén azonban Sziget és a többi város is a huszti uradalom részévé vált, azaz földesúri hatalom alá került.
Máramarosszigetet kezdettől fogva túlnyomórészt magyarok, kisebb részben németek lakták, ám az utóbbiak hamar asszimilálódtak. A 15. század végétől kezdve számottevő értelmiségi réteg jelent meg, főleg sókamarai hivatalnokok és más királyi tisztviselők. A reformáció során a város a református hitre tért, színvonalas református kollégium is létesült.
A 16. század végétől kezdődően a lakosság nagy többsége nemeslevelet szerzett, s nemessége a XVII. század elejére külön közösséggé szerveződött. Ez idő tájt telepedett meg a városban a piarista rend, akik gimnáziumot nyitottak itt, de a katolikusok száma ennek ellenére csak lassan emelkedett.
A város 1918-ig, majd 1940 -1944 között újra Magyarország része, Máramaros vármegye székhelye volt. A magyar honvédség a második bécsi döntést követően,1940. szeptember 5-én vonult be a városba. A bevonulás előtt felfegyverzett román polgári személyek és katonák raboltak és erőszakoskodtak a helybéliekkel. Ez volt az első visszatért észak-erdélyi város. Miután a Tisza túlpartja 1938 óta újra Magyarországhoz tartozott, így a határ mentén felsorakozott honvédcsapatok itt kezdték meg az átkelést, az erdélyi bevonulás első napján.
1944. október 17-én szovjet kézre került. 1950–1955 között itt működött a kommunista éra egyik hírhedt börtöne, „átnevelő” táborként.
Forrás: wikipedia.org
