Kisújszállás város Jász-Nagykun-Szolnok megye Karcagi járásában. Ősi kun település, a nagykun „szállások” egyike. Területe 4-5000 éve lakott hely. Sűrű településhálózata az 1241-1242-es tatárjáráskor elpusztult, az Árpád-kori templommal együtt.
Az 1243-46 között újra, immár másodjára, betelepült kunok jelentős katonai erőt képviseltek. A kun katonákat ezt követően mindenhol ott találjuk a magyarok közép-európai hegemóniáért folytatott ausztriai, stájerországi, csehországi, morvaországi harcaiban. 1278-ban a kun lovasoknak jelentős szerepük volt Drünkutnál lezajlott morvamezei csatában, ahol IV.(Kun) László király Habsburg Rudolf oldalán legyőzte Ottokár cseh királyt.
Több szállásból álló birtoktest részeként először Zsigmond király 1395-ben keltezett levélben Kisszállás néven említi és rendezi a viszonyokat. 1470-ben I. Mátyás király a kun Lőrinczi családnak adományozott birtoklevelében már a mai elnevezésével említi Kisújszállást. 1557-ben csak mintegy 120-an laktak e tájon. A település először a 15 éves háborúban, 1594-ben pusztult el, de lakói később visszatértek. A falu végső pusztulása 1683-ban, a törökök és a velük szövetséges tatárok tiszántúli hadműveletei nyomán következett be.
Ezért is döntött úgy I. Lipót 1702. március 22-én, hogy a Nagykunságot, s azzal együtt a Jászságot és a Kiskunságot eladja a Német Lovagrendnek 500.000 forintért. A bujdosó lakosság az 1703-ban kitört szabadságharc idején Rákóczi fejedelem rakamazi birtokán telepedhetett le, a fejedelem 1707. május 6-i levelében elrendeltek szerint.
Az újratelepülésre vonatkozó szabadalomlevél szerint a betelepülő parasztoknak kétévi adómentességet biztosítottak. Ezután nagyon gyorsan nőtt a lakosság száma. 1720-ban, az első összeíráskor, mintegy 300 lélek élt a faluban, ami 25 éven belül a nyolcszorosára nőtt. A 18. század végére a falunak már annyi lakosa volt, hogy innen népesítettek be négy délvidéki települést a ma Szerbiához tartozó Bácskában, melyeknek magyar lakossága Kisújszállásról származik.
A Nagykunság gazdasági fellendülését, a függetlenség visszaszerzését 1745. májusában Mária Terézia redemptio (megváltás) oklevele hozta meg. Kisújszállás, mint a hat Nagykun város - Karcag, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Túrkeve - egyike, 1745-től élvezte a privilégiumokat, azaz: maga választotta a főbíráját, tanácsát, tisztségviselőit és önállóan gazdálkodhatott.
1806-ban I. Ferenc királytól a település mezővárosi rangot kapott, vásártartási joggal. Fejlődésnek indult a kereskedelem, sorra alakultak a kézműves céhek. Európai értékeink közé sorolható a sajátos mintákkal, kézi hímzéssel készült szűr, amit a pásztoremberek viseltek.
Az 1848-as forradalomban és szabadságharcban jelentős szerepet vállalt a város. A forradalom 12 pontját 1848. március 20-án, a Kisújszálláson tartott népgyűléskor a Nagykunság népe is elfogadta. Kossuth Lajos javaslatára az országgyűlés megszavazta a 200.000 fős hadsereg és 50.000 újonc kiállítását, melyet a város a ráeső kvóta szerint teljesített sőt, még több újoncot is küldött. A kisújszállási újoncokat abba a 2500 fős nemzetőr csapatba sorolták be, amely Verbász közelében lévő táborba ment harcolni a szerbek ellen. A toborzás 1848-ban több alkalommal történt, a kisújszállási katonák harcoltak Szikszónál Franz von Schlick tábornok serege ellen is.
1848-ban engedélyezték a zsidók letelepedését, emancipációjukat az 1867. évi XVII. törvénycikkelyben rögzítették. 1857-ben épült meg a Szolnok-Karcag között a vasút, amely az országos közlekedésbe kapcsolta be a fejlődő várost. Igazgatását 1872-ig választott kapitány irányította, ez időponttól, viszont rendezett tanácsú lett, lakosainak száma: 10 000 fő. A millennium idején alakult ki Kisújszállás mai arculata, a népi építészet jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái mellett a barokk és klasszicizáló épületegyüttesekkel.
Készítette: SlySpark 2018. április
A 2018 tavasz első napsugarai egy madár szemszögéből. Kisújszállás ahogyan még Őn sem látta előtte.
