Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
A költő a Szigeten nagyokat sétál. Ősz fején széles karimájú puha kalap, kezében könnyű kis bot, hóna alatt egy-egy könyv; a sétálók ha fölismerik, tisztelettel kitérnek előle, nem zavarják köszönésükkel. Bejárja a sziget minden zegét-zugát; emlékezetét próbára téve, tenyérnyi papírra pontosan lerajzolja a kanyargó utakat; kedves padja mellé, honnan tág kilátás nyílik, odaírja: Dichterbank.(a költő padja)
Szívesen üldögél a tölgyek alatt, szállásához közel, mégis félre a járt utaktól. Rajongó természet szeretetét hirdeti a „Tölgyek alatt” című verse. Anekdoták születtek arról, hogy a nevezetes tölgyek alatt, vagy a kissé távolabbi hársfák árnyékában írta verseit. A Toldi szerelmében így írt a Szigetről:
A négy fűz elárvult sarjai tán élnek
Ma is, oltalmában fej’delmi személynek,
Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel,
Beszövé nagy multját virányos jövővel.
S hagyta, hogy a környék agg fülemiléje
Éneke utolját ott elzengicsélje,
Azután hallgatva ott várja halálát,
De kövessük Toldit és a rege szálát.
Az Árpád-korban királyi vadászhely volt a Nyulak szigete, aztán a domonkos apácák lakóhelye és Szűz Mária-sziget, majd Nagyboldogasszony-sziget, a nádor birtokaként Nádor- vagy Palatinus-sziget. A török korban teljesen elnéptelenedett, a története is elfelejtődött, aztán a klarissza apácák lettek az örökösei. Buda 1686-os visszafoglalásakor tábori kórház és temető létesült rajta, majd 1790-ben, a szerzetesrendek II. József-féle megszüntetése után került nádori tulajdonba.
A margitszigeti közpark kialakítására 1808-50 között került sor, a tulajdonos József Nádor és főkertésze, Tost Károly munkájának eredményeként. A parkot Jókai szavaival „Budapest tündérkertjeként” tartották számon, sokáig az arisztokrácia és a nagypolgárság „társalgási” kertjeként funkcionált. 1908-ban nyilvánították közkertté. A sziget – mely eredetileg egy nagyobb és több kisebb szigetből állt – mai területe feltöltések eredményeképpen alakult ki.
A királyi hercegek célja az volt, hogy a szigetet nyilvános sétahellyé, a pest-budai látogatóközönség társaséletének színterévé alakítsák. Ezen időktől terjedt el a sziget Nádor, vagy Palatinus megnevezése. Ekkor még vendéglátó helyek itt nincsenek, egy majorság létezik, ahol tejet, vajat, kenyeret lehetett kapni.
Forrás: kapcsoskönyvblog.hu
A népszerű lóvasút a déli és az északi terület között 1871-től 1928-ig közlekedett. A Sziget fái az utazóknak is kellemes látványt nyújtottak. Törs Kálmán könyvében olvasható:
„…a vasúti kocsikra felülve a leggyönyörűbb fa- és bokor csoportok között vezet el az utunk. Balról az itt-ott megritkult fák között kilátás nyílik a budai és az ó-budai Duna partra. A fák néhol egész alagutat képeznek a vasút fölött keresztül boruló sötét lombjaikkal, majd meg kilátást engednek a sziget mélyére, virágos ágyakra, messze terülő gyepre. Jegenyék, hársak, fenyők, vadgesztenyék, platánok, topolyok, kőrisfák…festői csoportban maradnak el mellettünk.”
Forrás: egykor.hu
Ha már a sziget kertjeivel, fáival foglalkozunk, nézzük meg, hol tart Szentendrén elkezdődött történetünk, melynek eddig két fontos szereplőjét ismerjük, az esküvőjére siető menyasszonyt és egy barackot, almát szállító nagy ladikot:
Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
A vers szerint tehát három helyszín érintett: a ladik Szentendréről indult, kikötött a Margitszigeten, a fedélzetén fuvarozott gyümölcsöt a pesti piacra viszik, majd a ladik máris indul tovább a Ráckevén tervezett lagzi felé, krimink harmadik, befejező állomására…
A Sziget idilli hely volt és még sokáig az is maradt, néha azonban megmutatta keményebb arcát is: az árvizek néha teljesen ellepték. Ez történt 1880-ban is, amelyet az Arany-család a Nagyszállóban „élvezhetett” végig. Innen származik az a tréfás levél, melyet a költő unokája, Szél Piroska nevében írt.
Olvassa el vagy hallgassa meg a levelet!LINK
