Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
A hattyúkat rajzoló Aranyt a Hattyú-tó partjára képzeljük, ami ismerve a természet, az állatok iránti vonzódását, nem is annyira valószínűtlen. A vízgyűjtő tó kis szigetén egy cukrászda állt, rózsabokrokkal körülvéve – 1896-ban, a Millenniumi kiállításra készülődve temették be végleg.
Az idős Arany János,- aki nemcsak a margitszigeti, hanem a városligeti fák alatt is szívesen sétálgatott, két útvonalat említ, ahonnan a pestiek egykor a Ligetbe eljuthattak: „Az árnyasabbat sok nép döngi, / És bűzös mint a döghalál; / A másik szép, de hő sugáru, / Oldalt paloták és – romok, / Kevély, nagy boltokban zsibáru, / S dűl Rákosról be a homok” – írja az Ének a pesti Ligetről című versében, – 1877-ben.
Az árnyas, de „bűzös”, poros út a Király utca volt; a sétaútnak csak a Lövölde tértől a Ligetig vezető szakasza volt szép, mert ide az egész Pestet elárasztó „rákosi homok” megkötése céljából a városvezetés négy sorban vadgesztenyefákat telepített.
A forgalmat viszont csak az 1876-ra elkészült „szép, de hű sugáru” széles út, azaz a kiépülő Sugár – a későbbi Andrássy – út enyhítette, melyen Arany korában a díszes paloták mellett még jócskán volt romos épület is. Ahogy a szabadságharc utáni letargiából felébredő főváros a század második felében épült-szépült, úgy csinosodott és bővült a Városliget is.
Már korábban, 1856-ban elkészült az a József nádor lányáról elnevezett Hermina-kápolna, melynek felszentelésekor Liszt Ferenc vezényelt a nagymisén, 1866-ban pedig megnyílt az Állatkert, melynek „lakói” közül Kristóf, a barnamedve az ide gyakran ellátogató Deák Ferenc egyik kedvenc állata volt. Akkor még a Liget egész északnyugati negyede – a későbbi Vidámparkot is beleértve – az Állatkerthez tartozott, ez azonban nem zavarta a pihenni vágyókat, mert üde növényzetű parkot találtak mindenütt.
Forrás: Bodnár Zsuzsa, Városliget anno recity.hu 2015.01.
A park a középkorban Ökördűlőnek nevezett, legelőnek használt mocsaras terület volt. Mária Terézia és II. József idején kezdték el lecsapolni és fákkal beültetni, majd a 18. század végén Boráros János városbíró igyekezett felgyorsítani a fásítást az akkor már Városerdőnek nevezett területen.
A Rákos-patak vízgyűjtő területén fekvő, több mint 100 hektáros futóhomokkal körülzárt mocsár még a 18. század közepén is elhagyott, rendezetlen terület volt. Birtokviszonyai állandó pereskedések kereszttüzében álltak. És míg a perek zajlottak az élelmes marhatartók legelőként hasznosították a mocsarat övező gazdátlan zsombékost.
Az első ligeti vendéglőt hamarosan újabb borozó követte, ezzel egy időben pedig megjelentek a területen a belvárosból kipaterolt mutatványosok, talján (olasz) kard-és tűznyelők, balkáni erőművészek, kötéltáncosok és vásári képmutogatók. A fogaton érkezőknek istállót is húztak fel a téren, majd két körhinta is odatelepült, 1802-ben pedig lóversenyt szerveztek a területen.
Mindeközben a Liget belső, – használaton kívüli részein továbbra is a belvíz, az elvadult bozótos és a mindent körülzáró futóhomok volt az úr. A fejlesztési elképzelések a törvényhatóság permanens marakodásán sorra elbuktak. Ezt elégelte meg a széles látókörű Habsburg, Mária Terézia unokája, József nádor, aki a pesti tanács kikerülésére hozta létre a Szépítő Bizottmányt és hirdette meg Pest valódi európai nagyvárossá fejlesztését. Legfontosabb programpontjai között szerepelt a Városerdő népkertté alakítása, melyre 1813-ban tervpályázatot hirdettek.
Ami a Városligetet illeti, nem szerepelt a Bizottmány első tíz legfontosabb fejlesztési célja között. Hogy mégis lendületet kapott a kiépülése, az főleg a hírhedt „rákosi pornak” volt köszönhető. A Terézvárostól Kőbányáig húzódó futóhomokos területről a szél, időről időre hatalmas mennyiségben vitte a port a belső városrészek felé. A nádor jól érzékelte, hogy csak a homok megkötése, azaz a Városerdő területének intenzív beültetése segíthet.
József nádor másik célja az volt, hogy a liget a város minden polgára számára kellemes és hasznos üdülő és mulatóhely legyen.A park kialakítására és a népkert koncepciójának megalkotására 1813-ban pályázatot hirdetett a Bizottmány. A pályadíjul megajánlott 200 aranyforintot egy bizonyos Heinrich Christian Nebbien nevű pályázó nyerte.
A tervből – egyértelműen a pénzügyi gondok miatt – nem valósult meg minden, mégis a Városliget ekkor nyerte el két évszázada meglévő arcát.
Fákat, cserjéket nagy csoportokban terveztek ültetni, köztük váltakozva napos és árnyas pihenőhelyekkel, vendéglővel, szökőkúttal, széles, de nem egyenes vonalvezetésű sétautakkal. Ma már elmondhatjuk: a terv megvalósult.
Forrás: 200 éves a Városliget - ujjealigetben.blog.hu 2013.02.17
Közzétette: Fly & Photo
Közzététel: 2016. júl. 9.
