Budapest egyik legszebb szobra áll a Nemzeti Múzeum klasszikusan nemesvonalú épülettömbje előtt, Rozgonyi Piroska és Toldi Miklós eszményi alakjai között Arany János tekint le róla. Immár 126 éve figyeli onnan bölcs tekintetével a fővárosnak a Múzeum körúton tovahömpölygő világvárosi forgatagát. Azét a fővárosét, amellyel költői alkotó életének nagyobbik fele elválaszthatatlanul összefonódott, amelynek annyi szép helyét, annyi történelmi eseményét halhatatlan alkotásaiban oly sokszor megénekelte.
Attól kezdve, hogy Arany János 26 éves korában, 1843-ban először fordult meg Pesten hivatalos ügyben, egészen 65 éves koráig, 1882-ig, amikor a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokából az egész nemzet gyásza kísérte utolsó útjára, Pest-Buda már megindult annak a fejlődésnek az útján, amely a világváros Budapesthez vezetett.
Arany tanúja volt az 1848 előtti Pest pattanásig feszülő, utat kereső energiájának a reformkorban. Látó és cselekvő részese volt a márciusi ifjak lelkesedésének. A szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban őt is lesújtotta a gyászba dermedt nemzet letargiája. De élete utolsó évtizedében megélte még Pest-Buda-Óbuda egyesülését és megláthatta már a kapitalista főváros épülő új sugárútját, sokasodó épületeiben kifejezésre jutó új körvonalait, világvárosi arculatát. Önéletrajzában azt írja, hogy már 1848-ban kezdte „Pest fényét megkívánni”; 1860. július 15-től kezdve pedig, amikor megválasztották a Kisfaludy Társaság igazgatójának, haláláig állandó pesti lakos lett.
Szinte nap, mint nap látjuk és járjuk azokat a helyeket, ahol a nagy költő rövidebb-hosszabb ideig élt és lakott, vagy amelyeket verseiben, írásaiban megörökített:
Petőfi Dohány utcai szállását, ahol 1848-ban időzött néhány napig, az Üllői út és Erkel utca sarkán álló házat, amelyen emléktábla hirdeti, hogy az ottani, egykor Három pipa utca 11. számú házban bérelte első, állandó lakását; az Akadémia palotáját, ahol mint a Tudós Társaság főtitkára élt és dolgozott; a hangu-latos, korrajznak is beillő, versben megénekelt Városligetet, a Dunapartot, a Margithidat, a Margitszigetet, amelynek tölgyei alatt oly szívesen megpihent, a külső Józsefvárost, amelynek kevésbé ismert leírása egy elbeszéléstöredékében maradt ránk.
Bennünk csengenek a klasszikus sorok Pest-Buda történetének nem egy eseményéről. Mégis azt kell mondanunk, hogy a nagyszalontai Arany nem vált ugyanúgy városi, fővárosi költővé, mint akár a szabadkai Kosztolányi, vagy a szekszárdi Babits. Arany János Pesten is megmaradt az egész ország költőjének, aki az „Elveszett alkotmány”-nyal, de még inkább a „Toldi”-val egy csapásra meg-hódította a nemzetet.
De, ha Aranyt a főváros igazában sohasem tudta teljesen magába olvasztani, akkor is szerette Pestet, amely annyiszor megihlette őt.
Forrás: Nyilas Márta: Arany János Budapestje - Zoltán József (Budapest, 1957)
Régi Budapest - Arany korából: Ludwig Rochbock metszetei, Magyarország és Erdély eredeti képekben Darmstadt, 1864.
Közzétette: Kilogram TV
Közzététel: 2017. aug. 13.
Budapest, Hungary Dji Mavic Pro