A Szabadságharc alatt 1849-ben Arany nemzetőrként szolgált Aradon. Erről – mások mellett- legjobb barátjának, Petőfi Sándornak is beszámolt.
Arad ma Romániában, Erdély nyugati kapujában, a Maros folyó völgyében a régió legfontosabb kereskedelmi útvonalainak kereszteződésénél fekvő város. Nevét valószínűleg az Ajtonyt legyőző Szent István király által kinevezett első várispán – Arad, Urod, Orod – után kapta. Ősidők óta lakott település, fontos átkelő és vásáros hely volt. Első várát 1132-ben említi oklevél. Itt végeztette ki II. Béla felesége az ura megvakításában résztvevő főurakat. A XIII. században kétszer is elpusztították a várost a tatárok, de vára megmaradt.
1388-ban már oppidium, azaz mezőváros volt, melyet 1514-ben Dózsa parasztjai, majd II. Mohamed katonái dúltak meg. 1551-ben a törökök végleg elfoglalták, majd új palánkvárat építettek és néhány év alatt 187 falut magában foglaló szandzsákszékhely lett. 1685-ben II. Rákóczi György megverte itt a törököket, de az oszmán uralom csak három év múlva ért véget.
A karlócai békét követően 1699-től a marosi katonai határőrvidék székhelye volt. 1783-ban épült meg új csillagvára a Maros kanyarulatában, az akkor legkorszerűbbnek tartott Vauban rendszerben.(erődépítési módszer)
1834-ben lett szabad királyi város, s rohamos fejlődésnek indult. 1848-ban a város lakói a forradalom oldalára álltak, de a várbeli katonaság császárhű maradt. A forradalmi haderő csak kilenc hónap ostrom után, 1849. június 28-án foglalta el a várat, de szűk két hónap után már el is vesztették azt. Ekkor Haynau tábornok megszállta a várat és a várost, ezt követően parancsára 1849. október 6-án a vár alatt kivégezték a szabadságharc 13 tábornokát. Őket követően, október 25-én szintén kivégezték Kazinczy Lajos honvéd ezredest, az írófejedelem legkisebb fiát. 1871-ben a kivégzés helyszínén a helyi Honvédegylet emlékoszlopot állított a vértanúk emlékére, melyet 10 évvel később egy obeliszkre cseréltek, alatta a kivégzettek földi maradványaival.
A város gazdag ipari és kereskedelmi hagyományokkal rendelkezik, iparának alapjait a 17-18 században kialakult céhek jelentették. A következő századokban a Neumann testvérek gőzmalma, szesz-és élesztőgyára, textilgyára, a Hendl gépgyár, a Lengyel féle bútorgyár és a Weitzer vagongyár Erdély legfejlettebb településévé tette az 1920-ban a trianoni békeszerződés révén Romániához csatolt várost. 1937-ben már 110 ipari cég – köztük a közlekedési eszközöket gyártó Astra üzemek, cukorgyár, lakk-és festékgyár, izzólámpagyártás, stb. – működött itt. A második világháború után ezt a fejlődést politikai okokból erősen lefékezték.
A napjainkban másfélszázezres lakosságú város arculatát számos reprezentatív egyházi és középület színesíti. Templomai közül a legrégibb az 1702-ben épült barokk stílusú szerb ortodox templom. Református temploma 1847-ben, a copf elemekkel díszített román a 19. század elején, a minorita 1904, a neogótikus, evangélikus pedig 1906 óta szolgálja híveit.
Legrégibb színháza - melyben Petőfi Sándor és Déryné is játszott – 1718-ra épült föl. Az 1874-ben Czigler Antal tervezte új klasszicista színház megnyitása után díszletraktárként, majd 60 évig moziként működő barokk épülete felújításra vár.
Közel 130 éves a neoreneszánsz Városháza, 1873 óta áll a Főgimnázium. 1913-as évjáratú a szecessziós Kultúrpalota.
Arad legizgalmasabb épülete vitathatatlanul a ma Ardealul Szállóként ismert, közel 180 éves Fehér Kereszt Szálló melynek szobáiban az évszázadok során számtalan híresség, többek között: Liszt Ferenc, Johann Strauss, Brahms, Pablo Casals, Delibes, Lesseps Ferdinand, Móra Ferenc, Ady Endre, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Octavian Goga és az az új színház felavatásakor őfelsége Ferenc József is megfordult.
1944. szeptember 13-án a III. magyar hadsereg elfoglalta Aradot, de a királyi román erők szovjet segítséggel már egy hét alatt visszafoglalták. Napjainkban lakosságának kb. 10%-a vallja magyarnak magát.
Forrás: wikipedia.org
Közzétette: Blue Travel Plus
Közzététel: 2016. dec. 10.
